RE - FLEXI - OK

"Ágyúval verébre?!"

Rétvári sunnyogó...

„Rétvári Bence azt írta, bízik benne, hogy az egyetem vezetése és polgárai is egy terhes és vállalhatatlan örökségnek tartják Karl Marx szobrát. Mindezek alapján kéri, hogy a rendszerváltás után 25 évvel tegyék meg a negyedszázada szükséges lépéseket a BCE főépületének aulájában található Marx-szobor mielőbbi eltávolításának érdekében – zárta sorait a KDNP alelnöke.”
Nos – ennek az embernek még sokat kell tanulnia – megártott néki a hatalom... beszélni tud, de szegénykém úgy hülye, ahogy van. De- és jó keresztény! Ez a lényeg!?
Ki- kit hogyan basz át... és kész az általuk kreált idealista felfogás. Ezzel indított Orbán is: a társadalmi szerződést szorgalmazta, ezt állította politikai elméletének középpontjába és ilyetén a vonulat, hogy mára nép-nemzetivé válhatott. Mit is takart az a bizonyos társadalmi szerződés? Egy átbaszást! Ugyanis az emberek e szerződésben önként mondtak le szabadságuk egy részéről – abban a reményben – hogy a létrehozott államszervezet majd biztosítja szabadságukat... és mit hozott? - harcot mindenki ellen – ezt gyakorolja most az államfő. Előtte volt béke, követhető kormányzás viszonylagos jólétben, mert mindenkinek volt munkája. Mi van most, kegyként gyakorolt államvezetés és morzsák juttatása a népnek... burzsoá érdekek mellett egy álságos keresztényi hittel támogatott szabad kizsákmányolás! Rétvári mit akar? Maga sem tudhatja, hiszen a pelenkát épphogy felcserélte nyakkendőre és máris sugárzik az okosságtól... sőt egy géniusznak képzeli magát! Kioktató magatartásával taszító állapotok létrejöttével csak az idealista felfogás felé hajaz... fél a materialista szótól is (!) „Tiszta”-ész zavartságával térben egymás mellett, időben egymásután is... ad egy pofont a marxi filozófiának!
A kérdés most már az, hogy az érzetek, a benyomások honnan származnak? Itt a tapasztalat hallgat, és bigott valójában kerül elénk. A tapasztalat immár kötelezően hallgat – így semmi észbeli alapja nincs, minden túlról származik- az anyagi valót megtagadja és egyben a valóságot is. Ha az értelme- sajátosságai nem a valóságból származnak, akkor az ismeretek hogyan vonatkozhatnak a valóságra (?) - sehogy! Az objektív valóság az ész számára nem ismerhető meg – hittel nem helyettesíthető... a tényleges bizonyítás azonban csak az elméleten kívül, az ember anyagi gyakorlati tevékenységével lehetséges. Ezt a feladatot a marxista filozófia oldotta meg!
A vallás külső, „véletlen” kényszer- bár az ember lényegéből származik, de isten közvetítésével tesz és istenben imádja önmagát – s az egymáshoz való viszonyban kapcsolódhatnak egy-máshoz  - ez az idealista-rendszer velejárója. Marx és Engels helyes kritikája a hegeli dialektikát túlhaladta, ám a feuerbachi filozófia elméleti forrásából és annak hatására fordultak el az idealizmustól.
Azt meg mindenki tudja, hogy nem a szellem teremti az anyagot, hanem a szellem az anyag terméke!
Rétvári ez ellen hiába ágál, a hit személyes dolog, higgyen (joga van hozzá), de annak nevében ne cselekedjen – ez már nem a sötét középkor, és az soha vissza nem hozható!. Horthyt- és egyéb, abból az időkből származó szobrokat kellene inkább eltávolítaniuk! Tudom, félnek a marxi forradalmi elmélettől... a marxista filozófia a munkásosztály érdekeinek, társadalmi helyzetének és történelmi feladatainak világnézeti síkon való elméleti kifejezése – Rétvári ismét felülírná a társadalmi rend életfeltételeit és Isten kezébe adná a megoldást?! - Jaj !
Vagy csak félnek és hiszik (a hittel is), hogy egy bezárt rendszert alkottak? Soha nem hihetik, hiszen felrúgták mások is, és fenekestül azt az elvet, hogy minden ember születésétől fogva egyenlő – sajnos ott tartunk, hogy már a törvény előtt sem (épp Rétvári bizonyítja be) – a marxi szellem egész tartalma a humanizmusnak és az optimizmusnak a szellemét árasztja.
A Rétvári-féle dogmatikus torzítás ezzel szemben merevíti a marxista filozófiát! Nem tulajdonít jelentőséget az új gyakorlati eredmények feldolgozásának, a társadalmi és tudományos fejlődés által felvetett új filozófiai problémák alkotó szellemű megoldásának. Pedig Németországban újból dívik a marxista-szellemű- eszme... új problémákra akar választ adni. Rétváriék immár egy száz-évvel ezelőtt elavult filozófiát hoznának vissza? A revizionizmus előszele általuk már itt van, ez ellen nem lehet eredményes harcot folytatni egy dogmatikus-szektás álláspontról... különösen súlyos helyzet adódhat, ha a KDNP-től - egy befolyással bíró pártban uralkodnak el és válnak fő veszéllyé!

Mert velünk tanitatja a fő-parancsot: “Szeresd a Te Uradat...” a legnagyobb parancsolat... és az Úr Ő volna? – és- mert ügyes alkalmat keres- vagy teremt magának?

Ahogy a székely mondja: “Né, né, milyen erőssen járják, úgy tipog, mint a pípos tyúk.”
 
A létezés egyszerűsége…
                      
                               Őrizem a rendet, a jövőnek…
csupa-rom a lélek, nincs nyoma örömének.
Falánk a jelen- kopár a lét, kietlen kilátásain
rejtett a cél… némasággal ér véget?-- (Szőke E.)
 
A szó, szédítő- fenséggel, önámítás otthona… alkotás-rendjének helyet hogy ad? Kicsúfol csúful, belezsúfolt tartalommal, egy világot süllyeszt el!
Feszültséget fokozó lüktetésével, a való robbanásain, formát bont… és kifejezi iszonyat érzéseit e rendnek (!) Megragadták a hatalmat és eljátsszák bakizva a főszerepet... az ember itt már tehetetlen?

2014.01.18.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 176
Tegnapi: 567
Heti: 2 000
Havi: 8 668
Össz.: 265 591

Látogatottság növelés
Oldal: Rétvári sunnyogó...
RE - FLEXI - OK - © 2008 - 2017 - reflexiok.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: bolondjatek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »