Orbán...
...újra minisztrelnök! - és ahogy már szokása szóvirágait átnyújtotta népének,
hogy hervadása ne legyen „éltető” virágainak- már csak locsolni kell közmunkában... ez a munka társadalma. És a munka? - köz érdekében majd a tereken, az árokpartokon, a parkokba – nem a termelésben - értéket nem hozva! Egy erős európai-érték felé mutat? Hablaty! Nem taglalom- értelme nincsen. Orbán felvállalta a felelősséget, akkor csinálja... ehhez senki engedélye nem kell, hiszen eddig is azt csinált amit csak akart. Nekünk marad a morzsa! Ez világossá lett. „Folytatjuk”! - erő, ihlet- sas-szárny, keleti nyitás (épp most bukik a magyar húsipar), mire nem és mire tud választ, mit tegyen mással és mit magával... szóval vegyesen vegyített képpel az orbáni-beszéd - ahogy az élet tovább folytatódik, ahogy már nem leszünk is...
Történetek és történések
„az idő és tér mértanában...”
külön jajgatásban vél menedéket
mult-honából a tág- világban.
+
Leleplezés izgalmával befejezetlen
társakra talál a „jobban”,
szoktatott ábrándokkal tömjénezett
„mennykő a csalánba” kínnal...
Voltam, vagyok, hogy leszek-e? - sistereg
az időn - érzésből szól a hang,
ahogy rám dörögve foszlón telt –
így zeng terében,
fenntartva jogát éber őrtállónak...
+
Muhit és Mohácsot idéz a hang,
romlást mutat – érezhető alkonnyal lelt-
s rémálmot hoz a fáradság,
hol frissülni már nem lehet,
„rend a szokottból” (?) a hűség-gyökerének
súlya van,
- szörnyű méretekben... nyomasztóan -
senki nem tudhatja mi a mai illem,
ezt már fölösleges is tudni, más-világ van (!) --(szőke)
2014. május 10.