RE - FLEXI - OK

"Ágyúval verébre?!"

 

Gyurcsány bíróság előtt...

 

 

2006... és még mindig. Erőlködik a jelen hatalom, az orbáni. Ráadásul megint a választás előtti az időzítés. Nem unják meg... (!) Legalább jól szórakoztok Fiúk?

A rendőrség tette a dolgát, a békés tüntetők meg gyújtogattak, „molotov koktéllal” dobálták a rendőröket – mit kellett volna tenniük? Az már „háború” volt és ott nincs arányosság- csak önvédelem.

Fel kellene már hagyni az ostoba játékaikkal a Fidesznek. Ezzel az akciózással saját magukat járatják le! A helyzet kialakulásában (a „Haza és Haladás” szerint is) – és ezzel a jogsértések megtörténtének lehetővé tételében – kinek-kinek akkori lehetőségeihez mérten van meg a politikai felelőssége. Mivel a rendőrséget a kormányzat irányítja, a felelősség döntő részét, de nem az egészét az akkori kormánynak kell viselnie. A kormányzat részéről hiba, sőt, morális értelemben bűn volt az, hogy a törvények adta irányítási lehetőségeivel nem élt: amikor a televízió élőben adta az Astoria környéki tömegoszlatást, kellett volna lennie felelős politikai vezetőnek, aki azonnal leállítja a vétlen, békés tüntetőket is érintő erőszakot. Súlyosbítja a kormányzat felelősségét – és egyben a demokratikus elkötelezettség problémáját sokak szemében okkal vetheti fel –, hogy a jogsértések elismerése és reparációja elmaradt. Ezen pedig az sem enyhít lényegesen, hogy utólag a rendőrségi törvény módosításával (független panasztestület, a jogorvoslati rendszer és a tömegoszlatás újraszabályozása, az azonosító szám feltüntetésének erős előírása) a kormányzat hallgatólagosan a történtek sok konzekvenciáját levonta. Nem elhanyagolható ugyanakkor az ellenzék felelőssége sem, mivel a Gyurcsány-kormány bármi áron való eltávolításának célját kitűzve olyan politikai hátországot adott a rendbontóknak, amely nélkül az események aligha eszkalálódtak volna. A rendőrséggel szembeni általános bizalmatlanság keltése, ezzel pedig a közrendvédelem gyengítése a Fidesz részéről pedig még a 2010-es kormányváltást követően is folytatódott, amikor a semmisségi törvényben deklarálta az új kormánytöbbség, hogy a rendőr szinte fogalmilag hazudik...

 

 

 

A rendőrség szerepe és megítélése az eseményekben (dokumentumból)

 

A rendőri fellépéseket erőteljes bírálat érte jogvédők és civil szervezetek részéről is: egy részük hibásnak és aránytalannak ítélte a tömegoszlatás elmulasztását az MTV ostromakor éppúgy, ahogy a jogtalan eszközöket is alkalmazó végrehajtását az október 23-i zavargások idején. Bene László országos és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt parlamenti bizottság hallgatta meg a kérdésben. Különféle bizottságok, mint a kormánypárti Gönczöl-bizottság, illetve a Morvai Krisztina vezette Civil Jogászbizottság eltérő értékelését adták a rendőrség által elkövetett hibáknak. Az őszi események rendőrségi kezelését értékelő belső rendőrségi vizsgálat (ennek eredménye az ún. Papp-jelentés) súlyos szakmai hibákat állapított meg, a megnevezett felelősök egy részét később előléptették...

Megjegyzés:

A zavargások során a rendőrség eleinte csak gumibotot és bilincset, majd könnygázt, később már vízágyút is használt. A szeptember 20-ai és október 23-ai tömegoszlatásnál megjelentek a lovasrendőrök is. Október 23-án a rendőrség könnygázt és vízágyút, gumibotot és gumilövedékeket vetett be. Éles lőfegyverrel adtak le figyelmeztető lövéseket a rendőrök az MTV-székház ostrománál. Vízágyúkból kilőtt festékspriccelést is bevetettek. Rendőrség által meg nem erősített, a médiában elhangzott információk szerint viperát is használtak a rendőrök.

 

A további megjegyzés:

A közrend megbomlásával fenyegető társadalmi feszültségek idején minden államban kulcsszerep hárul a rendőrségre: az állami erőszak-monopólium birtokában a testületnek kell fenntartania a rendet, szükség esetén kényszer, erőszak alkalmazásával is. Egy jogállamban a rendőri fellépésnek jogszerűnek kell lennie, az esetenként – óhatatlanul, minden tömegoszlatással összefüggésben – előforduló túlkapásokkal szemben pedig határozott felelősségre vonást kell alkalmazni. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor világossá kell tennie minden szereplőnek azt is: aki a rendőrre kezet emel, az az államot, ezzel pedig a politikai közösséget, a nemzetet támadja meg. A két állítás egy alkotmányos demokráciában kölcsönösen feltételezi egymást: ahogyan a rendzavarók semmilyen magatartása nem teszi elfogadhatóvá a rendőri brutalitást, ugyanúgy nem igazolható a rendőrökkel szembeni bármilyen erőszak sem...

 

Konklúzió:

Magyarországon 2006 őszén, mindenekelőtt október 23-án semmi nem úgy működött, ahogy azt egy jogállamtól elvárnánk. A politikai baloldal tagadta vagy jelentéktelenítette a jelentős számú és súlyos rendőri túlkapásokat, míg a politikai jobboldal szabadságharcosokká stilizálta a rendbontókat. A kormányzat nem vagy csak kis mértékben és elkésve vállalta a politikai felelősséget a rendőri vezetés hibáiért, a jogsértések reparációját (orvoslását) pedig nem biztosította, eközben az ellenzék kiengedte a politikai karanténból a szélsőjobboldali rendbontókat, illetve hatalmi számításból hagyta, hogy a rendőrségbe vetett közbizalom súlyosan erodálódjon. Az egésznek pedig a magyar demokrácia látta kárát (!)

Ahogy most is... miszerint a boszorkányüldözés folytatódik, mintegy elterelésül a kormány okozta súlyos problémákról, ugyanakkor- megint itt egy választás- az önkormányzati, tehát kell egy kis hacacáré... a nyomor marad, a fegyelem fenntartása meg a TEK-é. Ezekkel csak a csontvázak szaporodnak, de semmit meg nem oldanak soha (pozitívan biztos nem)! Lám, mire jó az orbáni szabadság (!) - a „szabad emberek” éhhalála árán is a korlátozásmentes spekuláció jogait védi!

 

Oldás és kötés és ámítás a tág világban,

vitákkal- hol mindig másnak van igaza...

magamban hágy hidegen

(mint magányos szigeten) – magammal

tébolyra fogva baja, és gond halmazatban

szétterjedő haragban szerteszéjjel -

hol lerogyni is gyáva-

érzet takar fényt

hol már riadalmával a vágy itt... mit szűrt a ripacs

bárgyú-szerepében kóborolva a tejútnyi csillagokkal--(szőke)

 

2014. 09. 03.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 160
Tegnapi: 567
Heti: 1 984
Havi: 8 652
Össz.: 265 575

Látogatottság növelés
Oldal: Gyurcsány bíróság előtt...
RE - FLEXI - OK - © 2008 - 2017 - reflexiok.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: bolondjatek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »