RE - FLEXI - OK

"Ágyúval verébre?!"

Ami nincs és mégis van...

„Orbán Viktor maga állta a patinás Gundel étterem különtermében adott ünnepség költségeit. Ott volt az összes kormánytag, a legtöbb közjogi méltóság és néhány fontos vezető fideszes politikus. A Blikk tudósítója szerint hatvan-hetven meghívott volt jelen a vacsorán.
A helyszínen voltak egyébként tüntetők is, kezükben "Jó étvágyat kíván a négymillió éhező", "Elnök úr, nekünk is jut?" feliratú táblákkal. Orbán Viktor már a vacsora után a Facebookon azt posztolta, hogy szeretne "jól szolgálni, szeretne jó miniszterelnöke lenni ennek a különös, egyedi, tehetséges, de sokat szenvedett népnek; ennek a bátor, leleményes, lovagias és iparkodó nemzetnek". Mint írta: azt kéri a Jóistentől, ha már idáig elhozta, sasszárnyon hordozta, most erősítse meg. Azt kéri, hogy tetteit mindig a hűség és a belátás vezérelje...”
...és mindig a hazugság a sánta-kutya esete. Sajtó-osztály közleménye elötte: ilyen nem lesz – ilyet nem tervez a Fidesz, sem a kormányfő! A kurva életbe, miért kellett eltagadni? Már az elején hiteltelen az egész -minden- nem kellenek a nagy dolgok – elég hozzá ez a kicsinység is!
Az erkölcsi magatartás azonosult volna a jóízléssel? Hát nem! Ezekután milyen miniszterelnöke lesz Magyarországnak? Amolyan semmilyen... amit megszokhattunk - kicsit hazudós, kicsit feledékeny és szava ellenében a mindig- ellenkező tett! Furcsa? És vele vacsoráztak az embertelenség konjunktúra-lovagjai, akik kihasználják az embertelenség megerősödését...
Valóban különös e nép... leginkább birkaságában (ezért kétlem a bátorságát) – és a sasszárnyon közlekedő 'elnökünk valóban csak a Jóistentől várhat megerősítést – másként nem is lehet magyarázó értelem... a színes- ám még ködszerű képeivel a valóság - összképével mégis sötét tónusában a visszavonhatatlan valóság itt (fölismerhetetlen katyvaszként), ami az élet megfáradtjai és csalódottjai – robotosai számára a prózai kijózanodást kell jelentse...

Meztelen a Király!
- és meztelen minden táncosa -
de ne igyál előre a... futó perceivel
semmi nem örök. De miért a jámborság?
 A köd még - Ég határán a hatalom és te
              por leszel
és üres árny!
Erő a bikavadító színekkel?
így csak
Isten kezében lehet a sors...
              a piros lobog
most erőnek emelten -
s míg ezt nyújtják neked,
              hírdeti is mennyit ért!
Ínség, ha rád tör (jusson eszedbe akkor)
de tűrd közömbösen időd, inkább a bűntől félj,
ez az isteni szentencia – mondj imát!
              az oltár várja a bárányt...
Hol szép a mozdulat? - jaj,
sok egyéb dísszel,
              mely mind vágy-lehelő még,
melynek most rabul estek annyian
              majd koszorúban kapja jutalmát-
Így tér vissza hozzánk, fanfárok hanjával,
              a Bőség--(szőke)

2014. május 12.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 275
Tegnapi: 584
Heti: 3 012
Havi: 9 680
Össz.: 266 603

Látogatottság növelés
Oldal: Ami nincs és mégis van...
RE - FLEXI - OK - © 2008 - 2017 - reflexiok.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: bolondjatek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »