A nemzetért Orbán lecseréli önmagát is?
„Ha van valódi oka a félelemre, az rossz. Ha nincs, és csupán a démonai viccelődnek vele, akkor még rosszabb.
Rossz lehet ennyire hatalmasnak lenni. Olyan félelmetesnek, hogy állandóan félnie kelljen.”
Még hatalmasabbra törne a lelkem, talán épp az államfői helyet célozta meg... Áder egy-szakos ideje, hogy lejár, helyébe már a Király jönne – szent Isten! - ennyire félne? Még hatalmasabbnak lenni érte?
Akkor már nem az utcát, de az egész kerületet is őrizni fogja a TEK? Így jár az, akit megbabonáz a hatalom... bár „élvezete” bizonyos ismereteket kívánna el.
Tragikomikus imigyen...
Vágyak és képességek, célok és lehetőségek , ösztön és értelem segítségére itt- vagy épp gátat szabva cselekedeteinek, ha- mint ember rendkívüli döntésre „kényszerül”...
E lény a Vezér... leg-lényegéhez tartozik a magán-kívüliség és a „szintek”, melyeket bejár – benne nagyszerű szükséglet-tartalékaival, mint erőgyűjtés vagy épp a tétlenség, de mindenképp magának-való magány-értő gyöngeségében (nem keverhető össze a gyöngédséggel)!
Közös emberi-sorsot lankadó érzelemkitörése: a stílus, okokban elhatárolható életére boruló éles körvonalú felhőiről nézve, éles körvonalú árnyat vetít ki, amikor is láthatóvá lesz e „medencében” a mai forma (tettei eredménye), ami egy siralom-völgy küzdelmes útjából rá, immár egy eszmévé finomult!
Közfelfogásra hivatkozás helyes lehet a metafizika, a természetfilozófia vagy az asztronómia spekulatív tudományaiban, de igazságtalan a morállal összefüggő valamennyi kérdésben... az elmélet hibádzik itt – e kor gyakorlatával mégis ellentétes, még ha, meg- annyira is fideszi.
Amikor is szintjein kalandozik a Vezér, olyan jogokkal, címekkel és kiváltságokkal rendelkezik (álom az álomban, amolyan Madáchin), amelyek senki mást nem illetnek meg... kikövetelt megbecsülése célként ott gyakorlatot nyer, attól függően, hogy milyen módon jutott a szintekre, viszonyaiban ugyanis csak az államot terheli fogyatékosság, ő ilyetén már fölébe „szállt”! Akárhogy is, ez az egyetlen kétségbevonhatatlan „tény” minden nehézséget megválaszol...
A kormányzatot átadja vagy feláldozza a magasabb szintért, majd elválik – célja a műtől elválassza a maga különös erejét – önfenntartásának eszközét, a köz erejétől, amely viszont az állam fenntartásának eszköze. Véletlenek mindig vannak, különös körülmények is módosíthatják magát az államot, de a mérlegelési és a döntési hatalommal csak nyerhet (és nyerni is fog, ebben elszánt), valamilyen különös „én” befolyásoltsága tételezi fel létezését, ennek okán- akár a köz is őbenne összpontosított! A nép beleegyezése itt már nem számít!
Mi az a nemzeti plusz, amiért megéri nekünk milliárdokkal kitömni – és mennyiért – csak a Vezér tudja a választ.
Megjegyzés: semmi sem szerencsétlenebb, mint ez a zsarnoki kormányzat, ahol az utódlás zűrzavaros és szabálytalan, és az üres „trón” betöltését erővel vagy egyéb választási fondorlattal kell rendezni... s ahogy a miniszterelnök /.../ fogalmazott: a mai "nemzeti kormányzás" nem azt jelenti, hogy a rendszerváltó nemzedék felért a csúcsra, sokkal inkább azt, hogy "új időszámítás kezdődött", "minden újradefiniálható, új alapokon új közösség és más jövő építhető".
"Ahol most vagyunk, nem valaminek a végét, a betetőzését jelenti, hanem valaminek a kezdetét”!
Jajgathatok vagy dicshimnuszt zengjek, már nem is tudom... oly' nemzeti mégis.
„Egyszer ennek persze vége lesz.
Reménykedjünk, nehogy addigra az országnak is vége legyen…
Viszont akkor fellendülhet a szemét-biznisz – a nagytakarításhoz komoly apparátus kell majd.
Némi aggodalmat csak az kelthet, hogy a szemét-biznisz is klasszikus maffia-üzletág, nehogy majd a Főkefe élén találjuk a Vezért, mert akkor megint mi rághatjuk a kefét…
Na, de addig is igyunk egyet a libasültre, ‘takkó szittyó, barátaim!”
Hangzavar, mit rám-gyűrt a hit,
rémít és vonít... már holtomig?
Senki lettem,
világom eltaszít-
Csontokat rág a rend,
vázaival űz csúfot itt,
hol a bizalom is lelkifurdalással
ad hitet csapdáin?-- (szőke)
2014. 09. 08.