RE - FLEXI - OK

Karácsony másnapján...

Akkor nem hazudott Kertész Ákos ......... , csak fáj az igazság! " Már az se nagyon érdekel, milyen a magyar. Egy ideig kerestem a mentségeket, de föladtam: nincs mentség. »Ezért a népért úgyis mindegy. Ebsorsot akar, hát akarja!«" ............" A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: »ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.« De ez nem mentség arra, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire."
Vagy Ady Endrét olvassuk csak : " Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna."

Tél van és meleg- a természet itt elementáris erővel ébresztgeti az „aluvó szabadságot” (decembert márciusra cseréli fel!)! Reménytelien reménytelen forrongó másnak mutatott logikai ficamával a megelevenítésnek mond ellent mégis... csak szívre fagyos és sötétje nehezül, de jelein önkifejez - így is - érzelmi jellegéből, hogy ellentétein át fogja össze az ébredőt, felvillantva az átmenetet és más tempót ad ellenpontként a jelennek!
Az egyéniség, amely észleli és magába gyűjti a világot s legfőbb boldogsága, ha itt megsokszorozhatja az énbe zárható élet tartalmát, a tudat és a képzelet hódításaival...
A Karácsony múlóban s a jótettek vele... sanyarú viszonyairól árulkodik – ott az ételosztó sorokban (már hol volt ilyen, és volt olyan is, hogy nem volt – mindenik magára ismer!). Óriási, hogy erre büszke egy-egy képviselő a kormánypárti sorokban
„Kik gyűlölnek és dacolnak;
Zsarnok, szolga egy személyben
Ki magával sincs békében.”
Mentális távlat-túra, hangulati mozzanatain érzékeltet mocorgó feszültséggel mégis... ahogy magát- magából rakja helyre! De sok még, ki- minden erőlködés nélkül így is gombot nyomna, belül nem szólal meg a lelkiismeret (talán, mert nincs) – vagy épp tehetetlenségébe bénultan a dacos közösségvállalás biztonságát hirdeti...
Szem-elől tüntetni kész a hajléktalant, és egy évben egyszer- kétszer - egy-egy jótétemény keretében  - hangot váltanak mégis és enni adnak (nem saját kézzel) - erre kijelölt szervezetekkel végeztetve ezt a munkát, de magukat nyugtatva, hogy mindent megtettek és elrendeztek... majd jön az újév és köszöntő vele, hogy dübörgünk és jövedelmet emelünk ugyebár, de ez bármennyire is szeretnék annak láttatni, nem a társadalmi helyzettel való reális számvetés, csak önáltatás, üres jelképpel és üres „gyurma-képpel”- pókerarccal kifejezve - a másik világot nem érezve (mert van egy másik is: a nyomor világa) – át nem érezve a fájdalmat, az öröm hiányát, az emlékek súlyát, mely sötét és hideg, de- mert nékik kijutott a jóból- és a „száncsengők” bűvöletében még, a kandalló melegével átitatott ünnep érzetében a családiasság örömét hirdetik így is a most pillanatának.
Kiről beszélek? Egyik oldalon a gazdagokról, akik az „adni jó” szövegtől áthatva, hangulatát rögvest (az ünnepek okán) egy nagyobb feszültségű áramkörbe kapcsolja, a másik oldal a nyomorgóké, a szegényeké, a hajléktalanoké, a kisemmizett nincsteleneké... akik megvezetve vannak, és hálára kötelezve ilyetén is, mondván:
„A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.”
És máris belenyugodtam, hogy ily összhangban van gazdag és szegény- a világ tárgyai magasabb rendű sejtelmén, a különbségek miatt. Belenyugodtam? Soha, „kedves” hatalom (!)
“A hatalom birtokának az a hatása, hogy az emberek süketekké és vakokká válnak. Nem látják többé azt, ami az orruk előtt van, és nem hallják, ami a fülükbe harsog.” (Mahatma Gandhi)
Hát így! Itt- a pusztulás tudata, a kiforgatott mondandók a hatalom által – mintha a tehetetlenség drámáját szimbolizálná!
„Mert ne gondold, hogy annyi vagy, amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,
és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.”

Jártában keltében
a hatalom gőgjével
- ahonnan a szél fúj éppen -
az érzet ezerfelé töltekezik
s hatalmassá növekedett...
A délceg nagyok
               rabsorsra vetettek
szemtelen sihederek
               mind nekem...
fiktív mindenemben
               sorvadó lélekkel
járdanyűvő-nincstelen
fejemnek - ím' keservet „teszen”!
Mély és üres léttel
a baksis- amit érte zsebelhetek
koldusszámba rizikóra
               gyomrom mégis üres-
de szívem vágyra mindig feléled
így is - az emlék kínoz
most is - mint élet nélküli élet...
csak múltját zenésítik meg--(szőke)

2013.12.25.

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat