RE - FLEXI - OK

"Ágyúval verébre?!"

Ami sok, az sokk...

„Százharmincezer forinttal csökkentette a Demokratikus Koalícióban politizáló független Vadai Ágnes és Szűcs Erika tiszteletdíját a parlament Kövér László házelnök javaslatára. Nem kis arcátlanság kellett ahhoz, hogy a büntetésre igent mondjon Balogh József is, aki ellen Vadaiék demonstráltak.”

Kövér hű maradt régi önmagához.... lám, a vonatkozások ilyen zsúfoltsága mellett is mindennapian egyszerű a fordulat – aki paraszt, az is marad! MSZMP-s múltját megtagadva, mára már küzdve tőr jobbra! - és kacsingat a múltra (bár ott sem a pozitív szerepet találtam meg számára – mert feszegeti az elidegenedés életérzését) – elég csak utalni a 20-as évek gazdasági és társadalmi viszonyaira – így számára sem maradt más, mint Istent játszani a hivatalban! „Tisztázatlan és csupasz, mint a férgek...”, melynek mocskos-titkaiból kérdésessé lett, hogy e jelenben - a parlamentben – születhet-e egyetlen tiszta gondolat is? Keserűen fogalmazott költői gondolattal zárom e sorokat: „aki itt még örülni tud, hazug, gonosz vagy ostoba”!

Soltész államtitkár nemes egyszerűséggel közölte: a szocialisták hazaárulók, mindig is azok voltak.
„Vélhetően a hazaárulózás növeli a parlament tekintélyét, hiszen Kövér László házelnök még a bajszát sem kócolta össze, amikor Soltész államtitkár így minősített egy szocialista felszólalást. Azt is megtudtuk, hogy Berlin jó, Brüsszel rossz.”
Ez már minősíthetetlen... és nem is értem, hogy Soltész honnan veszi a bátorságot. Senkinek sincs joga lehazaárulózni sem képviselőt, sem pártot, mert véleményt nyilvánított. Már látni, hogy a békesség-igény borul... ahogy az ellent a kormány egy államtitkára beskatulyázza, ilyetén ebbe a rendszerbe – ám sikerült másfél millió embert megsértenie. Hajrá! - abba ne hagyjátok, hátha fordul a trend és magatoknak rúgott „öngóllal”, úgymond „kikaptok” a választásokon!

„...a paprikás politikai hangulatot Harrach Péter KDNP-vezér andalító basszusa csitította az alfa állapotig. Felszólalásából annyi még a szendergőkhöz is eljuthatott, hogy a család intézménye nagy veszélyben van, mert a fogyasztói társadalom a magányosokra és az alternatív együttélési formákra épül. De majd a Fidesz megvéd. Soltész Miklós, az ugyancsak keresztényi értelemben vett demokrata érdemben annyit tudott ehhez hozzátenni, hogy elmúltnyolcév, vadliberálisok, elmúltnyolcév.”

Egység van és jól zár! Erő benne, bár a kutya mindig sántít, de a csattanó kedvéért mindent feláldozva... mert ez az egység teszi: az azonos egyéniség jegye tartalmán és megvalósításán átal, hogy témájából – annak mondanivalójából – új lett a tett (keresztényin összeboronált!), amivel méltán csatlakozik a  „rokonhoz” - nagy pártjához, akinek hátát, immár négy-éve oly ügyesen meglovagolta (persze egy más kor jegyét hordozva), még így is egy-nótára fújva- keresztényi értelemben adja a sorzáró-vigaszt, ahogy Harrach- mélyebb félütemével épp azt a bujkáló kis fénysugarat csempészi az értelembe - bús elmével, amit önmagából, önmagának engedélyezett! Soltész rá a kontra... meghökkentően „újszerűen” magyarázza önmagát... haza- árulóival és fogalmát így adva a mondandónak, ismerjük meg értékrendjét is egyben! Nyilván szándékolt rikító rossz elemzéssel. Hányadékok!- így együtt mind! - itt lenne az idő a leváltásukra... de a múlt és a jelen még szép álomban szendereg.

Van viszont egy dolog, amit készakarva nem vesznek észre (!) - az ellenzék semmit meg nem „lovagol”... tehetetlenségbe bénult – béklyózottságuk csak butaságukkal magyarázhatók. TEK- anno (megalakulása után), utána adóemelések sora, nyugdíjkassza lenyúlása stb. Orbán számított valamiféle ellenállásra, de a fos ellenzéknél csak a tömör sötét, a csönd  (néhány vakkanást kivéve) - a dráma az orruk előtt zajlott (és zajlik most is), ami nyomról- nyomra követhető! Most Kövér seregét gyakorlatoztatják a lőtereken... lőni tanulnak- ha esetleg lenne valami támadás az ország-háza ellen! Ebből én és csakis én (másra nem testálom, ha tévednék, de nem valószínű), azt a következtetést vonom le, hogy – ha megválasztják őket, rohadt nagy disznóságok következnek – a változások- majdan – adják okát most a fegyverkezésnek! Következő négy év súlyosabb lesz... puszta véletlen lenne fegyverkezésük? Nem hiszem!
Az mszp és az Együtt-PM feltételeket szab azoknak, akik ennyi birkaság láttán és okán még mindig velük szövetkezne, mint Gyurcsány is... vagy akár mások (talán)! A bojkott lényegét nem akarják érteni- béke ? - és bárgyúság! Nincs merész aktualitása... (?)
A történelem tanulságai mit sem számítanak- pedig már egyszer minden lezajlott, és már régen felvillant az egymásrautaltság és a közösségvállalás egymással – annak képe, mert a fasizmus felerősödése (akár a parlamenti büntetések súlyozása miatt is) felmutat egy másik utat, melynek jelei élesen körvonalazódnak és nemcsak egy párthoz köthetők, hanem épp a hatalom sugallja újnak (hogy Horthy történelmi múltját felvállalják!) - művük valódi képe felismeréssé kellene, hogy váljon!
Egymással foglalkozó ellenzék meg az önmagát jelölő kormányfői minőség-megkülönböztető jelentéstartalmával bírva, fecsegő-kisgyermekként remegnek a látomásban! Pislognak, mint a miskolci kocsonya!

A múlt szemléletéből a következtetés mára olyan József Attilai: „...rendezni végre közös dolgainkat,/ ez a mi munkánk: és nem is kevés:”

Közérzet a kapcsolat? - sóvárgás állapotában? - csak szomorúsága adott... megfoghatatlan valamiként a jövőnek – távolság van és távolságtartás, tompítottságában az elérhetetlenség, ahol „...meglapul a dolgok lelke”!
Milyen lázban égnek a most fegyverkezők? - és a Főnek pillája sem rebben, mert az erő vele és így folytatódik az idill. A szabadság már nem alszik... nemes egyszerűséggel nincs is! Így fejtsd fel az emberi méltóságot is...
Horthy kell és megint háború (háborodott nagyjainknak talán)? - elviselhetetlen a nyomor így is, hát nézzetek a múltba és szeretettel gondoljatok az akkori kor megnyomorított foglyaira, a harcba kergetett katonákra (akik csak kényszerből fogtak fegyvert) - és fegyverrel a kézben váltak eszközeivé- és végső soron áldozataivá is az akkori hatalom- háborújának... akár a lepecsételt kocsikban, rabként szállítva, de halálnak szánva - és akár az így odavetett aknaszedő munkaszolgálatosokra. Ugye látjuk – látnunk kell – hogy nem lehet a múltat felidézni, hogy csak fénye jöjjön vissza! És még sorolhatnám, mert nem teljes a kép... (!)

Bojkott kell!

Ha nincs bojkott (nép akarattal) – akkor hiába a Brüsszelhez fordulás, mert egy szuverén állam belügyeibe senki nem avatkozhat bele... de- ha a bojkott – ami a népakarat szándékát tükrözi eléjük, láttatva- már adja a beavatkozás lehetőségét, sőt: egyenesen kötelességük! Ez az, amit az ellenzék még mindig nem ismert fel. Uszítanék? Nem hinném, csak reálisan mérem fel a helyzetet! Hogy a fölfedett ellentmondásokkal világíthassunk a bajok gyökerére, hogy javítani tudjunk! Itt van a lehetőség – ami az igazságérzetünkből szőhető bizonyítás halmazzal – ha brutálisan hangzik is – adhat gyógyírt a szenvedőknek és hírt a világnak, hogy rossz az útja a mai politikának! Így kelljen Horthy (!) - a halál feketedő képe, hogy ketté szelte máris Magyarországot (egyelőre még szegényre és gazdagra osztva)!

Mit hordoz a jelen, hogyan lesz jövőm,
ha múltra szemfényvesztőn – erőlködőn
                 a hatalom, mit kibírni kell „fölös-
könnyedén” még:
hol csak azért a világ, hogy ő jól érezze magát,
minden más renegát „tirannus-üzelmeiről”...
már „saját birtokosát tartja rabszolgasorsban”, ám
ingadozik a szeszély is-
                  talán egy árnyék-lebbenéstől,
ahogy fogyatkozik végképp-elég érzetéből?--(szőke)

2013.11.13.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 33
Tegnapi: 584
Heti: 2 770
Havi: 9 438
Össz.: 266 361

Látogatottság növelés
Oldal: Ami sok, az sokk...
RE - FLEXI - OK - © 2008 - 2017 - reflexiok.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: bolondjatek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »