RE - FLEXI - OK

"Ágyúval verébre?!"

 

Gulyás akciója...

 

hogy értsd!

...a holnap rápihent (?) – most itt

a jelen- lángja közé adj újra-születő

időt - (szőke)

 

Bevezetésként egy Origós felvezetés, ami hányingert keltő és undorítóan gusztustalan is:

(„idegenül tán mindörökké, de mindöröktől ismerősen”)

„Újabb hőzöngéssel akarja elfeledtetni a Közös Ország Mozgalomnak elnevezett képződménye kudarcát Gulyás Márton, az önjelölt mozgalmár. Miután a nagy október 23-i nagygyűlésből semmi nem lett, az ígért választási törvényjavaslat pedig kínosra sikerült, a pártok kezdtek elszivárogni mellőle. Ezek után ma egy tökéletes kommunista akcióval akart figyelmet kelteni: a Várban elfoglalt egy magántulajdonban lévő éttermet, amelyet be kellett zárni (a fizető és fogyasztó vendégeket pedig elküldeni).

Vagyis, a Soros-hálózat aktivistája ennyire képes: megakadályozza mások munkáját, megzavarja mások szórakozását, és tudatosan nem tartja be a törvényeket.”

---

Az írásnak, ezt az értelmi fogalmazás fölötti közlését, ezt az evidenciáját sem a lélektani okfejtés, sem a bemutatott képek fogalmi nyelven való magyarázata nem érheti el pontossága... sem világosság... sem valóságában a tények, érzések és a kapcsolatok közvetlen kifejezése, így hamis - következésképpen értéktelen is!

Megint a Soros, meg az általa fizetett aktivista... „kommunista akció” - hogy nem unják már meg (!?)

Elfoglalták Orbán Ráhel mentorának éttermét...

„A Közös Ország Mozgalom és A Város Mindenkié aktivistái erőszakmentes ellenállási akciót, ülősztrájkot kezdeményeztek a Pest-Buda névű, a Budai Várban található étterem-hotelben – közölte a Gulyás Márton fémjelezte szervezet. Azért tették ezt, mert a vendéglátóhelynek otthont adó épületet a Budavári Önkormányzat messze áron alul adta bérbe a vállalkozás tulajdonosainak, akik így a közvagyont magáncélú profitszerzésre használhatják”. – írja a 24.hu

Gulyás akcióját értem, kivételezések, szabálytalanságok ellen

de hasonlót a hasonlóval ki nem oldhat...üzletmenet létezik még akkor is, ha az üzletet csókos kapta meg... igazságot nem biztos, hogy így kell keresni. Ám, legalább valami történik... (!) Továbbá a kivezető utat nem látom. Immár a nyelvezet indulatossá lett, nincs választékos hang sem (a cselekedetét kritizálók között), a szervek vagy intézkedni fognak vagy nem, hatalmi-korszakát élő rend mindenképp helyre lesz állítva.

Ma Magyarországon pedig ez a rend: aki közel áll az Orbán-családhoz, annak nyílnak lehetőségek, sőt csak azoknak nyílnak lehetőség. Nekik szabadon lehet rabolniuk és megkárosítaniuk a közvagyont, nekik megadatik a gyarapodás.”

„A tiltakozást késő este fejezték be, amikor is az étteremtől átvonultak a Legfőbb Ügyészség elé, a Markó utcába.

Az ügyészség épületén egy táblát helyeztek el úgy, hogy az a „Mészáros Lőrinc Gazdagodásáért és Büntetlenségének Biztosításáért Felelős Legfőbb Ügyészség” feliratot adja ki.”

Lakhatással kapcsolatban

A lakhatás alapvető emberi jog: A lakhatáshoz való jogot nevesíteni kell az alkotmányban, továbbá Magyarországnak el kell fogadnia a Módosított Európai Szociális Karta lakhatáshoz való jogról szóló 31. cikkelyét!

– Szociális bérlakásokat!

– Országos lakásfenntartási és adósságcsökkentési támogatást!

– Biztonságos, megfizethető, magánbérleti szektort!

– A gyermekes családok lakhatáshoz való jogának az intézményesítését!

– Kriminalizáció helyett célzott lakhatási támogatást a hajléktalan embereknek!

/.../

Magyarországon ma lakhatási válság van, ami azt jelenti, hogy tízezreknek nincs semmilyen lakhatásuk, százezrek élnek szegényes és súlyosan egészségkárosító körülmények között, és további millióknak okoz jelentős problémát a lakhatásuk fenntartása és biztosítása. Ilyen körülmények között köztulajdonban álló, lakhatási célú ingatlant magáncélra, messze áron alul bérbe adni nem pusztán felelőtlenség, hanem aljas és embertelen cselekedet, bár az aljas és embertelen hatalom szempontjából érthető: az étterem tulajdonosai köztudottan jó kapcsolatot ápolnak a miniszterelnök családi körével.

Ma Magyarországon pedig ez a rend:

aki közel áll az Orbán-családhoz, annak nyílnak lehetőségek, sőt csak azoknak nyílnak lehetőség. Nekik szabadon lehet rabolniuk és megkárosítaniuk a közvagyont, nekik megadatik a gyarapodás”

 

Akkor az akció helyes, mert a tragikum és a kiszolgáltatottság adott! A társadalmi betegség kórokozóit aligha kell bővebben magyarázni... a hatalmi rend maga mutat rá a gazdasági és társadalmi viszonyaira, ahogy a gazdagodás vágyát kielégíti csókosainak... pláne!

Hogy indulat van, az természetes – az ember csak szenved, mert már huzamos a kín és állandó vele a megaláztatás! - tény- kapcsolat- és önboncolás „sors és magány” megértésére, „a gondolat örök szeme alatt”. Itt felejteni nem lehet, de nem is szabad... Gulyásék pedig emlékeztetnek!

 

Szőke Emil:

múlt-fényével

 

„Ép vásznad sehol, ép istened egy se, hogy

szólongasd, ha megint rád csap a förgeteg.”

A jelenben botorog a kedv

s váltogatja hitét most,

a belső tündöklés falaival bennem a kín

még

s a rémület vele, hogy rossz csillagom vezet meg.

Az aki meglopott már múlt- fényén -

én meg itt,

ám – már csak roncsként formázott.

A szentegyház sem, így áldást nem oszt -

tiszteletet sem így tanít,

bár imára ostoroz a kegy -

de végre- időmbe szétzilálva jelenem,

így csak zagyva kapcsolatokat teremt. –

 

2017. 11. 20.

---------------------------------- 

 

„A NAV elnök odaszólt a MOL-nak, hogy Mezőkövesden túl drága a benzin”!

- és ennyi -

Egy kis nyomi-nyomi és máris övez a tisztelet!

A MOL-kutak eltérő árazása sok tényezőből fakadhat: az üzemanyag kiszállításának távolsága, autópálya közelsége, stb.

- de lásd - a NAV-elnök helyben fakaszt üzemanyagot... így már érthető, hogy az október 31-ei állapothoz képest Mezőkövesden a benzin ára 11 Ft-tal míg a gázolajé 5 Ft-tal csökkenhetett. Orbán gratulált is Tállainak (tudja Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit...!), és rögtön mögéje sorakozott az egész Fidesz slepp is Gulyással és Lázárral az élen!

"Gratulálok!" - ezt mondta Orbán Viktor az atv.hu-nak, amikor portál munkatársa a parlamenti folyosón feltette neki a villámkérdést, mit szól ahhoz, hogy Tállai András elintézte, hogy a választókörzetében olcsóbb legyen a benzin. A miniszterelnök azt is hozzátette, hogy "akkor mindenki intézze el".

---------

 ...ám - mert mindig fordítva lovagolnak az urak, és- mert mindennek az ellenkezője bizonyul igaznak, ne gyújtsunk még örömtüzeket! Lásd szerdától (nov 16.) máris emelkedtek az üzemahyagok árai!

 ---------

Szőke Emil:

a jó triumfátor falakon belülről kívülre hangzón

csak dalol - csak dalol... marad is szenátor...

 

csupa tréfából majd jót is teszünk

csapszék táján két fröccs között

mondja – ki- poharát markolja erősen körül

és ahogy a gyönyör gyötör

angyalin most tepertős-pogácsát majszolt

(azt kétpofára nyomja a derék pártkatona)

Tokaj borával jól el van - torkát le is locsolja

- vagy álmodom csak?

Már kedvem én is garatra töltöm

hogy megtudjam mi lett drága

mivel megy a drága harácsolásra

…de nem mindennapi eszméléssel ott

ölelt a kéz

s ajánlja remekét

két benzinkút között leszállításra -

Meg is szólalnak érte a hitharangok

hogy

véleménnyel kuttyogat koncra ott

- csókosan most -

Már boldog-korom

időközein kong rá belsőm

és szorít gyomromon

látom már – itt - csak a fellegek nem ostobák

így- e gyanús város fölött sietve szállanak is tovább

...én meg maradok ahol vagyok és ahogy hallgatom

elmém már

tőle messze-bolyong- mást kutató más utakon--

 

2017. 11. 18.

 

 

MSZP – DK – Orbán!

 

Mert visszamutogat mások-által uralt kezed

s a moccanat bamba-ész részre puha,

meleg homályba lebeg - (szőke)

Szóval mit akar az MSZP és mit akarhat velük Gyurcsány? Megmenteni őket, amikor menthetetlenek? Magát akarja fényezni talán (?) - hogy íme, én segítő kezet nyújtok nektek, így megszabom, mit miért és hogyan tegyetek... áradó képzelete, magával ragadó stílusa teljében ereje... Ám - a lét sejtelmes homálya félelmetesebb dolgokat mutat. Amire, egy álomszerű rémület jöhet, mely magába sűrítheti a határtalan mélység érzését... ugyanis egyre kevesebben hiszik a váltás valóságát – lehetőségét tekintve csak fájdalmat ad át! Átgondolták-e miként legyen a tovább? Vannak-e érvek – logikai megoldások? Vagy a valódi drámát görgeteges monológgá dagasztják s a találkozást a szövetkezést önvédelmévé? Sok kérdés merül még fel bennem... de - ami látható, az ellentét megmarad és a látszólagos nyugalmi lét patetikus vagy tragikus párharcává lesz – a többit a korrajz adja kihímezve- rájuk hímezve, hogy sose látott egység elevensége bontakozik ki - csak nem kiérlelve, hanem megítélve az önkényes képességek erejével.

..és mi van Orbán bankszámla mozgásaival? Kurva nagy csend lett!

Gyurcsány április végén sajtótájékoztatón jelentette be, hogy látott dokumentumokat olyan pénzmozgásokról, amelyek Orbánhoz köthetők, és amelyekkel az oroszok zsarolhatják a miniszterelnököt. A Demokratikus Koalíció elnöke akkor felszólította Orbánt, hogy 72 órán belül tisztázza magát, vagy perelje be őt, hogy kiderülhessen az igazság.

Gyurcsány nyilván tudta, hogy Orbán nem fogja magát tisztázni, de nem is fogja őt beperelni. Ilyen ügyben ugyanis senki sem tudja tisztázni magát, azt ugyanis nem lehet bizonyítani, hogy valaki nem korrupt, és nem lehet emiatt zsarolni. Perelni sem fog Orbán, mert nem akarja Gyurcsányt helyzetbe hozni, meg különben sem tudná bizonyítani, hogy nem korrupt, és nem zsarolható – lásd, mint fenn.

Feltételezések – a valóság nyakunkban - Orbán hallgatott – nem reagált. Ez pedig azt mutatja: „amelyik kutya ugat, az nem harap”!

Orbán viszont harapni fog!

Mert

Orbán mondott egy nagyon fontosat:

Csak a következő választásig kell kitartanunk. A belső kerítésbontókat távol kell tartani a kormányzattól, és minden korábbinál erősebb felhatalmazást érdemes adni azoknak, akik készek megvédeni a keresztény Magyarországot.”

Először is ez azt jelenti, hogy a következő választás után már nem kell tartani semmiféle hatalmi változástól. 2018 után nyílt üldözések lesznek, és nyílt diktatúrát vezet be Orbán. A ciklus végéig Magyarország elveszíti nemcsak európai uniós jellegét, de a tagságát is.

A másik fontos üzenet, hogy most akkora csalást fognak csinálni, olyan gyűlöletkampányt fognak indítani, hogy Orbán kijelenthesse:minden korábbinál erősebb felhatalmazást” kapott, ami mindenre felhatalmazza őt, a nyílt diktatúra bevezetésére, és minden ellenzéki szervezet, sajtó, magánember üldözésére is. Ezek közé nem tartoznak az általa megvett parlamenti pártok, akik legitimálják a részvételükkel ezt a “minden korábbinál erősebb felhatalmazást”. Mindenki “kerítésbontó” nyugati és Soros-ügynök lesz, aki nincs vele.

A magyarok mindezt páholyból nézik.

Ennyire lebutult ez az ország és ennyire elveszítette az árulásaival, elvtelen kompromisszumaival az egészséges morális érzékét, felháborodási képességét, emberi minőségét. Készen állnak a legrosszabbra, nyílt diktatúrára, a világtól való elzárkózásra. Hiába sajnáltatják magukat, ők tehetnek róla.

Megérdemelnek mindent, akik ezt szó nélkül tűrik. A morgás az nem jelent semmit. Az beletörődés. (amerikai népszava)

 

mámor örvénylik

hogy táncát járja

forgolódva

a vágy

halálos csókját méri ki

már

jelt várna a dicső- keble hősi

karja erő - dühe vad - ily dicső jutalma

mit ad – szikrázva mára robban zordan

a kedvekért itt kár

a merengő tegnapokból fröcskölődő jövőre taszít

jéghegyeken innen és túl és alatta már borzongva

dermed rám a homályban alig látható alakban

áll a vártán

...ám - dolgaimban telhetetlen hűtlenséggel a ma –

 

2017. 11. 16.

 ---------------------------------------------------

 

Orbán indigózta az új-világot!

 

A Fidesz »reform«törekvései jóval kevesebb gondot fordítottak a népszerűtlen kisebbségek elnyomására, mint egy olyan rendszer megteremtésére, melyben kiüresítették a pluralizmus intézményeit, és a kormányzópárt uralmát hosszú időre biztosították.” (444!)

Ami már 2010 után elkezdődött:

Az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése, a testület feltöltése Fidesz által jelölt tagokkal.

A Költségvetési Tanács felszámolása, majd egy új testület létrehozása fideszes irányítás alatt.

Új választási törvény megalkotása, olyan körzethatárok meghúzásával, melyek a Fidesznek kedvezőek.

Szavazati jog biztosítása a határon túli magyaroknak.

Új médiahatóság létrehozása, Fidesz-hű vezetőkkel feltöltve.

Az új évszázad új típusú rezsimeket hozott, új működési elvekkel:

A pluralizmus illúziója: választások az elfoglalt vagy más eszközökkel ártalmatlanított ellenzéki pártok részvételével, ami elfedi, hogy a fontos intézmények az állampárt irányítása alatt állnak.

Állami vagy oligarchikus irányítás a nemzetgazdaság kiemelt területein, melyek különben a globális gazdaságnak és a magánbefektetők előtt állnának nyitva, ezzel biztosítva a rezsimmel szembeni lojalitást, és alátámasztva a rezsim legitimitását a gazdasági teljesítményen keresztül.

Állami vagy oligarchikus irányítás egyes politikai területeken és a média kiemelt területein, csak a kis eléréssel és kis hatásfokkal működő független médiatermékek maradnak életben.

Az emberi jogokkal és politikai reformokkal foglalkozó nemkormányzati-civil szervezetek elnyomása, de állami támogatása a kormánypárti és apolitikus civil szervezeteknek, melyek olyan témákat támogatnak, mint az egészségügy vagy az oktatás.

Jogilag legalizált politikai elnyomás a nem kellően egyértelműen fogalmazó törvények és a politikailag elkötelezett bíróságok révén.

Az erőszak korlátozott és jellemzően rejtett alkalmazása, elsősorban ellenzéki szereplőkkel, kritikus újságírókkal és a kormány bizalmát elveszítő tisztviselőkkel szemben.

Opportunista, nem ideológiai alapú együttműködés más autoriter államokkal a demokratikus reformokat, emberi jogi normák betartását vagy vezetőváltást sürgető nyomással szemben.

E működési elveket Orbán is magáénak érzi

...a demokratikus eszmék erejét jelzi, hogy az autoriter vezetők világszerte a demokrácia köpönyegébe bújva lépnek hatalomra, és ha szembe is szállnak a liberális világrenddel, rendszerük érvényét gyakran demokratikusságából vezetik le. Ebből a megfontolásból születnek az olyan elnevezések, mint a szuverén demokrácia, a forradalmi demokrácia vagy az illiberális demokrácia.

A demokratikus kormányzások eszméjének egyik alapvető célja volt, hogy megakadályozzák egyetlen ember bebetonozódását a hatalom csúcsán.

Ezekben a rezsimekben (Orbánéban is) ennek vége: visszatér az élete végéig hatalomban lévő vezető ideája.

 

A lét rothadó trágyadombján

vívnak csatát kakaskodón a rikácsolók

mint pajzán

didereg mind a láztól

hogy király nélkül a sport - szagra a görcs

és egyenlőség éles-nyelvén

ott pimaszul időmön

...vég-érdemén a buzgón más már-

csak gyászbeszédet mond – (szőke)

 

2017. 11. 15.









Weblap látogatottság számláló:

Mai: 65
Tegnapi: 791
Heti: 2 625
Havi: 8 640
Össz.: 309 374

Látogatottság növelés
Oldal: Gulyás akciója...
RE - FLEXI - OK - © 2008 - 2017 - reflexiok.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: bolondjatek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »