RE - FLEXI - OK

"Ágyúval verébre?!"

Morális züllés...

„Életnagyságú lovasszobrot állítana Horthynak a Jobbik. A szobrot a Szent Gellért téren szeretnék látni - jelentette ki Novák Előd, a párt alelnöke vasárnap.
Horthy Miklós budapesti bevonulásának 94. évfordulóját ünnepelte a Jobbik. Az Együtt-PM néma tiltakozást szervezett, az MSZP közleményben elítélte a Jobbik akcióját és felszólította a hatóságokat, hogy minden törvényes eszközzel lépjenek fel és akadályozzák meg ezt.”
Szégyen... Magyarország szégyene! És csönd (legfeljebb néhány ejnye-ejnye)! A XXI. század kalandorai által „agyon”-munkálva és prédikálva, és a tereken masíroznak a gárda tagjai (most be van tiltva, vagy nincs betiltva?). Hol vagyok?
Majd a külföldi elítélések (ha lesznek- és miért ne lennének?) - az ellenzék  nyakába lesz varrva (a kormány által, mocskukat csak így moshatják le, ahogy már szokás) - és mindenkinek a nyakába, kik szólni mertek és mernek még... Együtt-PM például – néma tüntetéssel.

„A 250-300 demonstrálót, köztük a Nemzeti Őrsereg és a Új Magyar Gárda egyenruhás, alakzatban vonuló aktivistáit, nagyjából ötven ellentüntető fogadta a Szent Gellért téren.”
 Hát így... mondhatnám, mindkét részről elenyésző részvétellel bírva, de a súlya óriási! Ezekre bízni hatalmat nem szabad (Jobbikról és a szélső-jobbról beszélek) – kegyetlenkedés lenne a vége és vérontás (amit nem kívánok senkinek), esetleg egy bosszúállásban lesz nyilvánvalóságuk? Orbán hallgat, pedig a magot ő ültette el és most, hogy kihajtott- a csönd alkotóerejét használja fel magának... tiltakozás majd megint külföldről jön. Lám! - a harc és terei immár itt és így „csábítanak”! Nemhogy haza nem jönnek, akik már kimentek, de a még meglévők is kifelé igyekeznek – itthon csak a „mocsok” marad. Fölszaporodnak az ilyen esetek, a legszélsőségesebb antiszemitizmust képviselve és több teret keresnek majd a megjelenéshez... a szezonális szenzációk türelmetlen elégedetlenségével fedezve! Orbán a szemétdombon kakaskodva kapirgálhat magának...
Távolról sem akkora már tekintélye, mit vindikálna magának – lejáratódtak és épp a Jobbik által, persze csak magának köszönheti. A java az országnak már elhűtlenkedtek tőle... és Erdély még fogadja (!) - ott jött, látott és győzött – fennszóval és „akadémiásan” kiöntötte magából a szennyet és a gyűlöletet, amire fantáziájából, politikai meggyőződéséből, elszántságából és ékesszólásából futotta. Volt rá és van is fogadókészség és püspöki támogatás szintúgy! Csak nehogy alkalmasnak lássa a pillanatot, hogy harcba szólítsa e föld legsötétebb erőit (ott is, itthon is), hogy fellengzős hangzással csengő szavait fegyverként használja és Európa torkának szegezhesse azokat egy adott pillanatban... elég zavart már a politikája (mint önmaga is), hogy tüzet szítson „bátorsággal”! Lágyan kezelt formái nincsenek – a hangulat sem idilli és a sok (a fél-ország itt nyomorával), akik kívül-rekedtek (rekedtünk) mindenből... azoknak majd az ártatlan áldozatok sorába kell lépniük?
Az mszp-nél csipát törölnek- mondhatom azt is, hogy végre- ébredeznek... eddig hol voltak, ami már evidens volt 2010 második felétől, észre azt akkor nem vették (a mese most sem arról szól), inkább színházat játssz mind (ez az érzet)... Orbánnal a háttérben megegyezve (mert mire véljem, hogy a csalásokat kivizsgáló bizottság felállítását közösen a Fidesz-KDNP- vel megakadályozták?). Ahogy az LMP azt beterjesztette, úgy lett elvetve! A diktatúrát támogatókkal karöltve (hogy ki ne derüljön turpisságuk) egy-egy halk sikoly, egy-egy halk sóhaj elhangzik ugyan az mszp soraiból, de keményen fogalmazni képtelenek... nem is csodálkoznék, ha a függöny mögött meglenne a kiegyezés!
Felszólal Mesterházy és tiszteltet mindenkit (és nem a szenny, a fasiszta neo telítettségű múltnak felerősödését vágja a pofájukba... á- nem!)... szégyenpadra helyezi az országot, a gyorsuló gazdaság teljesítménye meg sehol (mondja- ami igaz, mert az egész egy egy-helyben topogás). Persze van benne igazság- mint mindenben (de épp az aktualitása az, ami hiteltelenné teszi őket is)– de ily gyengécske előadásban a szajkó-madár is hangsúlyosabban adná elő a mondandóját. Egykulcsos adórendszer, rezsicsökkentés átverésre- állam adósság ugyanannyi stb.
Minden rosszabb és ez sajnos igaz (és tudtuk eddig is)... foci, térfelújítás... az építő-ipar fejlesztése (teszem hozzá), a stadionok építése a legjobb területei a panamának... pénzvisszacsurgatásra kihegyezve, hol a minőség elsinkófálva, hol az anyag kispórolása, hol a mutyik a szállítókkal, játék az alvállalkozókkal- az olcsóbb munka és munkaerő viszonylatában, ami csak - vagy nagy-részben - csalásokon alapuló munka... és milliárdok jutnak vissza a pártnak. Ügyes!
Deutsch megjutalmazva milliárdokkal, a fővárosi-csapatok adósságát átvállalja az állam (csak csendben kérdem a beléptetőkkel mi van- vagy most a gombhoz varrják a kabátot?) - miközben az egészségügy „szemét” kiszúrják pár tíz millióval- fejlesztés címén? Hiába no- a politika mindig is ilyen volt, itt nincs becsület! Deutsch vajon mennyit csurgat vissza? Nem vétek-e a ködök és mesék szelleme ellen, ha ezeket az eszelősöket konkrétan próbálom értelmezni? Meseországunkban leláncolva  a szabadság is- és mégis, tudja a fene miért is, oly otthonosan vannak a bizalom-vesztettek a hatalomban, mintha az értékelés „gesztusával” megközelíthetetlenségük- érezhetően félreérthetetlenül (hiába a konkrét adalék), mindig az ellenzék oldaláról volna folytonos – mintegy hibáikból tárgyszerűen is egymásba torkolló színjátszás... tompa-süketséggel bírva újnak- de már mindig és egyre fenyegetőbben feltornyosul rá a rémítő jövő árnyéka! Lesz baj bőven... mert az elmúlt négy-év csak egy büntető hadfelvonulás volt (hogy Orbántól vegyem a harci példázatot), és politikai üldözéssel egy mámoros hurrá-hazafiságnak adták az időt... „a gazdaság pörög” című hazugsággal már a fél országot nyomorba döntötték: általánosításokkal, statisztikai hazugságokkal nem lesz étel a tányérba... a masírozásokkal meg lejáratódtunk végleg! - és mert a forradalmi hév alább hagyott (bár még Orbánéknál ég a világ), mi több már tagadva az (voltja is, pedig ezzel indított Orbán), a kor igazi arca tárul elénk és kavarog a felháborodás, a csüggedés vette kezdetét...
Ebből jól kijönni nem lehet – Orbán öncsaló mámora már terhes... ki mer itt most a politikai visszásság ellen tenni - ha már az időskorúakat is sárba-hengergetve, hátára térdelve bilincselik? Senki! - aki merhetne, az mindig másról beszél, soha nem az éppen aktuális történésekről (ugye Mesterházy? - aki mindig fáziskésében van)– semmit meg nem lovagol az mszp- semmit, ami fontos, de minden másban mellébeszélnek „festői látással, festői eszközökkel”! A sorrend és a súlyozás pedig fontos volna...

E földi-élet nem örök,
a halál mindenkit ledöf...
hajléktalant- koldust és nyomorgót
hiába lázad a dac,
hol a hülye is félve vigyorog rád,
kíméletlenség szelében az időn
össze-vissza jött-
Adja magát és a torzót
s ezer új- felé szalad
nyájak előtt kiált iát (!)
s vezet báránykát - el ne szökjön
ha már „így se úgy se jobb a föld”-- (szőke)

2013.11.19.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 201
Tegnapi: 584
Heti: 2 938
Havi: 9 606
Össz.: 266 529

Látogatottság növelés
Oldal: Morális züllés...
RE - FLEXI - OK - © 2008 - 2017 - reflexiok.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: bolondjatek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »