RE - FLEXI - OK

Halálba-vivő mozdulatok...

Százegynéhány évvel ezelőtt volt már valami hasonló – egy olyan történelmi helyzet, ami nem adott más kiutat a fellendülésnek, csak azt a kiutat, amely a polgári állam felé vezetett... maroknyi értelmiség és pár gazdag csinálta a történelmet az álmos és alvó tömegek feje fölött... mára már az is kérdés, mit nevezhetünk fellendülésnek, mert a hazugság csak a sánta-kutya esete és mindig utólérve.
Nincs új a nap alatt- alvó a tömeg most is, amit népnek szokás nevezni. Viharos időnek nem nevezhető mában van már minden – az állam össszekuszált mindent... nem unatkoznánk, ha levonnánk a következtetéseket. Csak akkor érezhetjük, hogy milyen szilárd alapokon nyugszik meggyőződésünk (megvédeni is ilyetén lehetne), ha megtanulnánk önállóan tájékozódni a felmerült és már bőrünket is érintő kérdésekben. De elkényelmesedtünk és a pártokra bíztuk sorsunk megváltoztatását, jobbrafordulásunk reményében, miközben nem vettük észre, hogy mindegyikük a hatalomért magáért „harcol”!
Aztán, ha megszerezték azt, már felejtős a nép...
Vélemények és viták nincsenek – látszat van ugyan, de a hatalom most legyűri, és mint módszert hatásosan is alkalmazza. Látszat-demokráciánk diktatórikus műve az egyszemélyi vezetés, mely már ellentmondást nem tűr – látjuk a régi szokások uralmát, a tekintélyt, a tisztelet kikövetelését – látjuk a jogfosztottakat, az elnyomottakat, a mélyszegénységben élőket... de a segítséget, a hatalom részéről, a mások akaratát erőszaknak alávető apparátusa és a börtönök jelentik! Meddig lehet így élni?
„Sírva könyörgök mindenkinek: tessenek már észrevenni, hogy a sok, mindig csak egy-egy társadalmi csoportot, szakmát, kisebbséget sújtó ügy egy nagy ügyet alkot – a magyar szabadság tökéletes sárbatiprásának és a magyar társadalom rabigába hajtásának ügyét. Hol „csak” a tanárok vagy „csak” a diákok baja, hol „csak” a rokkantaké, „csak” a nyugdíjasoké, „csak” a rendvédelmiseké, „csak” a dohányosoké… De a rengeteg „csak”, a rengeteg kivétel már majdnem tízmillióra rúg.”
...és a hatalom tovább űzi játékait, kíméletlen brutalitással lenyomja a sajtószabadságot - a szemek mégsem nyílnak ki. És a mindennapi élet, hogy minden második gyermek éhezik már, mégis statisztikai hazugságokkal laktatva teng-leng az élet: az egyik túlságosan jóllakik, a másik pedig éhezik.
A szocialisták éppen megújúlnak (megint, és még hányszor), saját ügyük lefoglalja őket, de frázisokban mégsem szegények... ontják a hülyeséget ők is, mint az orbáni-hatalom s nem őszintén, nem is odaadóan. Valami van... de mint látjuk nem a népért!
A többi ingadozik, vagy kishitüsködik – szinte nincs különbség- mindegy is már, hogy gyengeségből, vagy haszonlesésből teszik, de elárulták  népet...
A megvalósítások terén sok a fogyatékosság. És a parlament játszik, nevetéssel- haraggal, de játszik... eljátszák, hogy az emberek közötti társadalmi kapcsolat új formáit építik, új módszereket teremtenek épülésünkre (no ez mind magukért van). Követelhetünk akármit is, süket fülekre talál... elvadítva és elbutítva a társadalom, és persze elnyomva – a társadalmon belüli gazdasági nyomás folyománya mellett - az egész mai életet átható erőszakon (erőfitogtatáson) és képmutatáson alapul a tömegek leigázása...
Már az sem számít, hogy a föld is beleremeg alattunk!


A távolság csak egyre nő
a bennem rejtőző végtelenben,
panaszlom árvaságom...
Időm fogy így sietve fő
levében terem – egy céllal csak
a bizonytalanság sorai közt, hogy
kínos a lét, s élő
bánatokat hagy
gyűlöletben -
így is hiszékeny a képzelet...
Dúl a harc, s „drága”-múltba menetel,
már fáradt szemmel a fénytelenségben
az érzet-
ám messziről új himnuszt zeng a történelem--(szőke)

2014. június 05.

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat