Mese a valóságról...
„Nincs jog kötelesség nélkül és nincs kötelesség jog nélkül”! Ezzel a deklaratív megjegyzéssel indítanék... Marxtól! -
és éppen a pedagógusok jogainak világnapján... amikor is fogalomzavar támadt a tanárok tüntetésén (épp egy költő- tanárnő szájából... ), hogy ki- kit szolgáljon, kinek kötelessége, mi az állam és az állami vezetők – állami tisztségviselők viszonyában - kinek kell döntenie a „közös” törekvésben. Nemzet „napszámosai” lévén, ilyetén módon együttműködve , hogy az érintkezésekben az együttműködés meghatározó szerve legyen- no – ahhoz egy picivel több kell! Hiba- hiba hátán a fogalomban és a beszédben... lám! - mit ad isten a szóvivő szájából (Kocsis Mátétól) is a magyar-nyelv pongyolán-maszatolt kifejezések sorával, már hogy és konkrét „fog-e?” - (többször elismételve, de helyét így sem találva a szavaknak) – és hirdetik a kötelező idegennyelveket, mikor magyarul sem tudnak...
Gyurcsány sem másként: kétnyelvű -angol-magyar oktatásban látja a jövőt. Mesterházy a külföldi oktatásban – szinte mesterségesen fogyasztaná a társadalom amúgy is fogyatkozó létszámát! Ezek csak maszlagok (téma hiányában) – valamiféle ünnepi figyelmeztetésnek szánva? Nem értem – őket sem értem, hiszen már magyarul is két-nyelven beszélnek, amúgy meg nyelvelnek, mintha azonnali gyakorlati lépésre volna szükség ez ügyben. Ettől jóllakunk majd? Jóllakik a négymillió lecsúszott- a több százezer ellátatlan és még-több gyermek? Itt- ebben az országban mindennek van értéke... csak az embernek nem?
Ez már bűn- és mindkét oldalon az! - a saját portájuk előtt akarnak-e seperni? Méghozzá szó szerint.
Seprűvel, láthatósági mellényben tüntetnek a tanárok, szülők, diákok, mindenki, aki érintett az oktatásügy fenekestől való felfordításában – aki nem tűri, nem tűrheti, hogy az iskolák rosszul szervezett fegyintézetté alakuljanak, amikben a diák éppúgy szenved, mint a tanerő és lényegében véve mindenki büntetését tölti, méghozzá ártatlanul.
Igen, amitől korábban még csak tartottunk, bekövetkezett: rémuralom közeleg az oktatásügyben. Méghozzá nyomorúságos és rosszul szervezett: lehet, hogy korábban sem ment minden, mindig olajozottan, de a mostani módszerek magát a tanítást teszik lehetetlenné. Ám nézzük csak, pontosan, taxatíve, mi ellen tiltakozik a „Hívatlanul csoport” és mit követel?
„Tiltakozunk:
1. az iskolák központosítása ellen;
2. az esélyteremtő, alternatív iskolák ellehetetlenítése ellen;
3. mindenfajta kirekesztés és szegregáció ellen;
4. a politikai, ideológiai megfontolások alapján kialakított központi tanterv
ellen;
5. a tudós kollégák korai kényszernyugdíjaztatása és a felsőoktatás
elsorvasztása ellen;
6. a szülői és diákjogok korlátozása ellen;
7. a hatástanulmányok és a szakma megkérdezése nélkül végrehajtott valamennyi
átalakítás ellen.
Követeljük:
1. a diákok rendőri felügyeletének azonnali megszüntetését az iskolában és az
utcán egyaránt;
2. a minden pedagógiai megfontolással ellentétes 3 éves kortól kötelező óvodáztatás
felszámolását;
3. a 18 éves korig tartó tankötelezettség visszaállítását, hogy elkerüljük a fiatalok
tömeges kiesését a rendszerből;
4. a pedagógusok munkaterheinek visszaállítását a korábbi szintre nem csak
azért, mert a jelenlegi plusz terhek sok esetben burkolt bércsökkentést jelentenek,
hanem azért is, mert értelmetlen, sőt kontra-produktív kötelezően
megszabni az iskola épületében eltöltött időt;
5. a kierőszakolt és antidemokratikus Pedagógus Kar azonnali felszámolását,
amely lehetővé tenné, hogy az oktatási kormányzat a szakmai döntések előtt
ne egyeztessen a független szakmai műhelyekkel, civil szervezetekkel, és
amelynek adatbázisába való automatikus felvétel sérti a személyiségi jogokat;
6. az iskolai autonómia és a tanszabadság haladéktalan visszaállítását”.
Sommás megfogalmazás, de pontos leírása a magyar közoktatás bajainak. Volna még gond, ezernyi, de ha ezektől megszabadulunk, ezek a követelések teljesülnek, már van esély arra, hogy nem képzetlen fél-analfabéták hagyják el az iskolák padjait, hanem gondolkodó, kíváncsi, érdeklődő fiatalok, akik netán viszik is valamire az életben.
És a kormányzatnak tán nem ez a célja?
De nem ám. Ha valamiből, hát pont a tanügyben hozott intézkedésekből láthatjuk meg a leginkább, a Napnál világosabban ragyog ki belőlük, miszerint ez a rezsim nem néhány választási ciklust kíván a hatalomban tölteni, hanem évtizedeket, sőt, ha lehet, az örökkévalóságot is. Ami kissé irreálisnak tűnik – hát nem félnek attól, hogy megelégelik a packázásaikat, alaposan a fenekükre vernek és elkergetik őket jeget aszalni? De nem ám: erre csak gondolkodó, közös dolgainkat kritikus szemmel vizsgáló emberek sokasága volna képes. No, ezért kell a népet úgy általában, a fiatalokat pedig különösen butítani, de minden módon. Ezerféle eszközzel, technikával folyik az átlagos intelligenciaszint csökkentése: része van ebben az iskolák tönkretételének éppúgy, mint az áltudományos elméletek félhivatalos terjesztésének vagy a már nem is burkoltan fasiszta-rasszista rémhírkampányoknak. Ha eléggé sikerül meghülyíteni Magyarország népét, akár örökre is hatalmon maradhatnak.
De olyan jó lenne nekik, annyira kellemes volna megvetett, analfabéta jobbágyok millióin uralkodni?
Úgy tűnik, igen, de legalábbis roppant jövedelmezőnek találják az ötletet.
Aki nem akarja, hogy Magyarországból egy hatalmas ültetvény legyen, ahol rabszolgaként görnyedhet az igában, és a gyermekének semmi esélye nem lesz arra, hogy akár valamivel is többre vigye a robotnál, aki nem akar félbolondok között élni, akik rontásban, bűbájosságban, sámántáncban hisznek és komoly szellemi kihívást jelent nekik a kis-egyszeregy is, aki nem akar rövidesen gőgös nagyurak előtt görnyedezni és dézsmát, harácsot fizetni nekik, aki még hisz a szellem, a műveltség és a ráció erejében – csatlakozzon, ami – ne értsük félre – nem csak a tanároké. Tanároké, diákoké, szülőké, mindenkié, aki szeretné, hogy legyen még némi jövője ennek az egyre reménytelenebb sorsú kis lángoktól öleltnek.
Menjünk, emberek, vegyünk láthatósági mellényt, hozzuk a seprűket, nem baj, ha köztisztasági alkalmazottnak néznek minket: azok is leszünk. Kitakarítjuk a butaság, műveletlenség, zsarnokság szemetét, előbb az illetékes minisztériumból, aztán az egész országból is.
Ez valóban köztisztasági ügy. Ugyanis az oktatás tisztasága közügy. Seperjük ki a mocskot az életünkből.(Sz.T.)
Itt lenn a nyomorban... a gondolat (is) szabad, mint semmi híján mi magunk – leleplezzük az erkölcsről szóló mindenféle mesékkel űzött csalást (egyelőre magunkban) – mi azt mondjuk: az emberek számára az erkölcs az egész erkölcs ebben- egybeforrasztó, összetartó „fegyelemben” és a megnyomorítóink elleni tudatos harcban áll! Ugye milyen egyszerű? De mert önök ott fenn jól tudják, hogy gyengék vagyunk – még nem tanultunk egybeforrni- egyesülni (bár vannak már kezdemények erre), így példát még magunknak sem tudunk mutatni – még nem – e „harcban” a nevelés és fegyelmezettség terén sem! Az öntudatra ébredés jaj! - be nehéz!
„Ezt az őszt nem akarom észrevenni
hiába tüntet hiába kísérti meg
a szokásos vagy éppen nem szokásos
kellékeivel fölhívni fegyelmem...”
Forró az érzet, türelmét veszti el
több-esélyű játékain okol,
hogy „csecsebecsével”
enyhítse a világraszóló őszinteséget...
mégis szégyenkezem
a sok-sok kelendő között -
az elme értésében, hogy megint értetlen:
okot kutat, s biztos- hogy nem talál okot,
így gyakran mered tágra a szem...
Ígérethalmazokkal képlékenységében
a viszony bomolni kezd,
„előbb csupán ütemben,
hosszúságban,
aztán egymástól távolságban is”- éri ésszel,
fölborzolt szépségében hányom-vetem
belső-szervek megzökkenéseit,
„mikről nem tudni még mivé lehetnek”--(szőke)
2013.10.06.