RE - FLEXI - OK

Május 1.

Ember! - innen vagy még, vagy már túl? Ébresztő, mert aggasztó ez a komor várakozás. Mindkét oldal mondja a magáét, leginkább hülyeségeit szajkozza... és a bal (?) - gálánsan megértő (Rogán is valami hasonlót nyilatkozott). Én meg jajgatok! Azt a k... a.......t! - és mondom a magamét... nincs felelet, sem magyarázat és mégis történik valami.
„Most egy szabad és fair választási rendszerben döntöttek az emberek a kormány mellett, és adtak kétszer is ekkora felhatalmazást...” - és letudták írni, nem azt, hogy szabad (bár kérdéses ez is), hanem- hogy az emberek döntöttek, hogy a Fidesznek kétharmada legyen (!) Isten!
Már várom, hogy megint (mint az volt az 2010-ben), az ország kétharmadáról nyilatkozzák le a szavazatokat – a parlament az más és mások ott a szabályok, a törvények. De ez az erkölcsi rend! - belénkszorúlt, magyarázni felesleges, mert pusztulóban van „szegény” erkölcsünk, s hogy ki- ismer magára, ki- nem az látszik - lényeg, hogy észlelik a világot, ám az ország- valahogy olyan képet ad, oly illúziótlan a képzelet hódításaival, csöndjével, „amely elől jobb lenne közömbös időkívüliségbe rejtőzni.”
Orbánnál az egyéniség magára talált, reprezentáns megnyilatkozásaiból csak úgy sugárzik az erő és a „szűzies” ártatlanság! Kiforrott benne nagysága, világképe s "rémület"-látomásai benne... valahogy- sehogy nem egyeztethető egy kormányfői beosztással, harcias mivoltában is egy meggyávult hatalom bizarr esetlenségével eltorzított a való, pusztulásra ítélt színterein „idilli”, olyan drámai-humort képvisel (a politika kocsma-pultja mellett), amiben egy ország pokoljárásában hírdetheti hatalmát és „örök” rendjét, és azt is- ilyetén is erővel!
Fellengzős megítéléssel fejteti a „bűnt” (ami borzalmasabb, mert egy ember „szabadságharcáról” vallanak). Sas a német birodalom, amelyik megbéklyózza az áldozatokat, Gábriel arkangyal pedig az ártatlan Magyarországot szimbolizálja! Bár meghamisítja a valóságot – a történelmet – az akkori embertelen viszok élményeit és riasztó látványait cseppet sem zavarja, mint az sem- hogy már némi távolságból, szinte történelmi távlatból nézze a legfrissebben átélt szenvedéseket (az éhséget, a nyomort, a megalázó körülményeket!). Orbán a harcát, saját népével szemben vívja! Mennél több a fájóbb emlék és a közelmúlt rémségei is ide sorolhatók, annál makacsabbúl ragaszkodik saját vízióihoz!
És ezért már mindenre képes Orbánunk „a Szabadság téren olyan emberekre támadt fegyveres erővel, akikre, akik ellen sehol a világon nem illik erőszakszervezetet bevetni. Mert szánalmas. Orbán ezzel megkezdte haláltáncát. Aki békés gyászolókra, olyanokra támad, akik megkínzottak, vagy azok utódai, és nem tűrik a megaláztatást, az átkozott ember.
És úgy is végzi, ahogy hibbant elődei szokták: földönfutóként vagy elmegyógyintézetben. De nem egyedül felelős, hanem mindazokkal együtt, akik a politikai környezetéből nem akarták észrevenni, hogy az utóbbi években bizonyos ügyekben az elborulás jeleit mutatja. (Csak példaként: a Klubrádió elleni támadások, Iványi Gábor és a MET elleni hajsza, a felcsúti stadion építése.) Viselkedésének beteges mivolta egészen tisztán mutatkozik meg abban, hogy ebben az emlékmű-vitában nem tud kilépni szánalmas és amúgy reménytelen szerepéből, erőszakoskodásba kezd, noha pontosan tudja – barátaival és tanácsadóival együtt -, hogy ez a szoborcsoport Magyarországon fölépülhet ugyan rendőri erőszakkal, de csak igen rövid ideig állhat, mert így vagy úgy, de le fogjuk dönteni.
Nincs más hátra: akinek van hite és ereje, imádkozzon Orbán Viktor lelki üdvéért.” (A.I.)

Most még hallgat a nép.
Talán egyszer, még-
      egyszerre szakad fel diadallal...
vagy majd „torz ugatást hörög csak”?
A „fény”, mely még ketrecébe zárja,
rabként tartja fogva-
      ott árvulok most múltamban!
Álldogálok az útfélen, hol felejtettek,
társult a magány, az éh, vele madárdal-zeném
„csábító mezébe bújva” űz a szégyen. El, el...
Ó hányszor futnék vissza innen,
föltartani történelmem - megkísértve múltamat,
      (vélem, remélem)
hogy büszkén valljam jövendőmet
s rikolthassak olyat,
”aminőt nem harsog túl
      e század híg zsivajja:
daloltasd vélem a jelen-időt”!
„E kornak lelkét, melyet ma annyian boncolnak.”--(szőke)

Szerettem volna inkább a teljes életet magyarázni- az emberi jogokat, a szabad életet, hol az eszmék összeforrnak és nem széjjel szórnak egy népet... ám mert a lehetőség is gúzsban, igazi férfivé sem növeli a férfit, s a nők arcáról is letörli a nőiesség varázsát, addig itt a hatalom megtagadta, azt az európaiságot, amely nem földrajzi, hanem erkölcsi fogalmat jelent!
Lám:
- A magyar demokratikus ellenzék ma azzal múlatja a drága időnket, hogy asszisztál Orbánnak a demokrácia utolsó parcelláinak beszántásához, amivel földig alázza a Szabadság téren tüntetőket. Mesterházy és társai a parlamentben asztalhoz ülnek azokkal, akik erőszakkal, karhatalmi segítséggel törleszkednek a neonáci Jobbikhoz. Orbán keményen a beszari magyar társadalom arcába tolja, hogy mennyire megveti. Megmutatja: azt teszi Mária (köz)munka alapú országában, amit akar. A demokratikus ellenzék vezére, Mesterházy Attila közben megpróbálja feledtetni, hogy e rémálomnak ő és pártja, az MSZP az oka. Ők szabadították ránk az arkangyalos birodalmi sast, miközben most éppen a korrekt ellenzék álságos szerepében tetszelegnek és arra készülnek, hogy a Fidesszel üljenek nemsokára hatalmi nászt, a Jobbik megfékezésének ürügyén... -

2014. május 01.

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat