RE - FLEXI - OK

"Ágyúval verébre?!"

 

 

Szavazás!

 

...szavazás a parlamentben és az ellenzék leszavazva, de hol az egységes ellenzék? Sehol, ha lenne egység, ha tényleg képviselnének, akkor – legalább a szavazásoknál, teljes létszámban lennének jelen (még akkor is, ha nem kell a kétharmados többség), de nem- inkább szanaszét vannak, és tépik szájukat, mintha dolgoznának és értünk – a népért- a képviselet, ám az sem, színházat játszanak, beszélnek szépeket és hülyeségeket is, majd eljátsszák, hogy dolgoztak – felveszik a rájuk-szabott jövedelmet... és lenyugodva már, hogy megnyugodott a nép leszavazva minden ellenzék! Ezért kár gyűlésezni, kár képviselni is, hiszen sem ez, sem az nem jut érvényre – akár Orbán egymaga isdönthetne és dönt is – fölösleges pénzkidobás, hogy a jelenlévők mindösszesen, a gombnyomogatás nemes tevékenységében vehet csak részt. Minden más látszat (egyébként a gombnyomogatás igenlései és nem szavazatai is) – minden eldöntve már előre, mert jogszabályok olyanok- amilyenek, az alaptörvény meg úgy szar, ahogy van. Az meg nem lehet mentség feléjük, hogy immár több-éve működik, a „hogyanját” senki nem vizsgálja, az igazságot meg mismásolva mondják ki! Picsába az egész hülye rendszerrel... (!) 

Egy igazsága van: a népet, így kell/lehet hülyének nézni!

 

skrupulus

 

Már a szó is

didereg a számon

ahogy

taglalja a politikát

rendjével úgymond

mint semmit

felfogni értelmét így – (szőke)

 

2016. 04. 26.

folytatás: www.magam-emésztő.hupont.hu 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 279
Tegnapi: 584
Heti: 3 016
Havi: 9 684
Össz.: 266 607

Látogatottság növelés
Oldal: Szavazás!
RE - FLEXI - OK - © 2008 - 2017 - reflexiok.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: bolondjatek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »