Gyengeelméjűség vagy zsenialitás... (?!)

 

 

„Az alacsony intelligencia időnként akár kitűnő emlékezettel és tanulsággal párosul, néha pedig olyan magatartással kapcsolódik össze, a mely a mély értelem látszatát keltheti.”

 

 

Olcsó, de erős államot akarunk, mondta a kezdetkor (2010-ben) Orbán. „Az elmúlt négy évben a Orbán-kormány viszonya a közigazgatáshoz teljességében megváltozott: míg baloldali elődei konzervatív-liberális gazdaságpolitikát követtek ezen a téren, vagyis inkább az adminisztráció egyszerűsítésre, a kisebb/olcsóbb államra helyzeték a hangsúlyt, addig a 2010 után megalakult Orbán-kormány az erős állam mellett tette le a voksát.”

Így lett drága és egyre drágább mára.

Soha olyat még nem tudtak mondani, amit (s épp maguk) meg ne cáfoljanak, vagyis végig és mindig hazudnak. Mindezeknek az intézkedéseknek hátrányos következményei vannak, és nem felelnek meg a magasabb emberi szempontok vezette politikának!

 

Ahol és amiben, a kormányzat szelleme uralkodik, ráadásul nem is bölcsen és nem is gyógyító szellemben, ilyetén egyformaságot hozott és idegen cselekvésmódokat visz át a nemzetre. Orbán a céljukat (ha van egyáltalán és nemcsak úgy vannak) vagy közvetlenül kívánja elérni akár kényszer útján, a jólét címszavával (ami csak nekik adatott meg) – tiltó és előíró törvények, büntetések – vagy ösztönzés és példa révén (persze csak sajátjuknak), avagy közvetve, amennyiben az embereknek helyzetét céljának megfelelően irányítja (érdekének megfelelően alakítja), ezzel megakadályozza, hogy másként cselekedjenek, s végül hajlamaikat teszi céljának megegyezővé, hogy nagy-dumával észre hivatkozva a szívekre próbál hatni. Először – mint látjuk – magatartásokat befolyásol, de folytatólag már a cselekvésmódokat is, majd deformálja a jellemet és a gondolkodásmódot is...

 

Káros következménye már látható az állam beavatkozásának, mert nemhogy erős nem lett, de inkább még csökkenti is a nemzet erejét. (példaként: a forma az öntevékeny anyagnak tartást és szépséget ad – ez a kirakat – de éppen ezért úgy semmisíti meg az anyagot, ahogy kívülről adva lett a forma! És ilyetén elgyengítve az anyag a beavatkozástól...) Remélem érthető...

No- most nem is lenne bajom az állami beavatkozással, ha tudnák a kormányban dolgukat, és ha értenék is a hátrányok különféleségeit.

Tehát akkor mi is van? - nemzeti vagy állami? Vagy egy nagy lófasz, ami- mint jel marad meg a dolog helyett a kézben. Mert nincs bizalom, az elveszett... el bizony.

 

„Az elmúlt négy évben teljesen átrajzolódott a közigazgatás képe” - a remélt előrehaladás mégis sikertelenségüket hozza, csak koloncként a nyakon, az emberek összefogása nélkül – élvezzük ugyan a „békét”, de nem a békességet!

„Kurta a ma, de még kurtább a holnap – és még kurtább lesz a holnapután.” Ám bárhogy is van, és bármiféle lehetséges választ iktatunk még ide, marad az ellentmondás – a vívódás, melybe a saját jövendőnket is beleérezzük – az emberi szenvedés, ami e hatalmat gyönyörködteti. Mert élvezik megrendülésünket, hiszen elég erősnek tudják magukat, hogy ránk testálják a felismerésben rejlő keserű tudást, a riadalmat vele- az érzések belső reflexióját!

Mindenki enerváltan néz maga elé, ha pedig a politika szót meghallja, csendesen öklendezni kezd...

csak úgy, mint arrogancia, mint pofátlanság, mint nyíltan az arcunkba hazudás: csak ebben az értelemben idegesítő nyegle taplóság, amelyet a hatalom (Orbán, Kövér és a többiek) megenged magának azért, hogy már megint kimagyarázza a kimagyarázhatatlant. Ez a szánalmas pávatáncot tömjénfüstbe burkolni hivatott szabadságharcos, személyiségzavaros küldetéstudat definíciója...

Orbán most éppen világpolitikát csinál.

„A tank-üggyel elérte, hogy már sem nyugaton, sem keleten nem bízik benne senki – lassan már csak az a kérdés, hogy Szaakasvili, a volt grúz elnök kap előbb menedékjogot nálunk, vagy Orbán Azerbajdzsánban.”

Türelem, a fák nem nőnek az égig…

 

Szép káromlással koszorúzott a jelen,

hol a gyermek is felnő kínra-

némán- konokon egy darab múlttal ölelten,

hol nincs már gyerekkor

csak meggyötört ember,

mert nem lelhet magára -

csak eleven- holtan.

Ha könnyezek, nem vigaszért esengek...

már nem- szívem már nem tud lángra kapni -

csak nyöszörg' ott, csak füstölög aszottan,

mégis, így is- meztelen rohanok versenyt a veszéllyel,

hogy e kor megcsúfolt- ott vagyok én és a remény,

mert semmi sincs a helyén, érzem -

hogy a rémülettől bár gyomrom remeg,

látom az embert,

látom a szegény ripacsokat -

másult-kellékeivel a bárgyú szerepet!

Bizalmat, hűséget ott mutatni, hol minden befejezett?

Kemény lett a világ, kegyetlen és szemérmetlen,

„az egymás ellen sodróan törekvő ágaskodás”

hozhat-e még oldódó enyheséget?–(szőke)

 

 

2014. 09. 02.

 

 

 

Oldal: Gyengeelméjűség vagy zsenialitás...(?!)
RE - FLEXI - OK - © 2008 - 2024 - reflexiok.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat