célozni oktat?
Tartsa csodának ész,
hogy égbe ront...”
rend
...még igyekszik a táncos, harcos- elébb
haragja ott -
Majd
a gyűlölködés benned, s a szánalom
csak utána feléd és körötted -
még ajkak nevetgélnek
„röhigcsélnek gúnyosan”... (!)
„Még ha sok év múltán
vénen szállsz is le a sírba,
vesztedet én odalenn” el nem siratom.
Mert megelőzlek jól-tudom -
s utadat jó-szándékkal kikövezni meglásd, ott fogom...
Ám harcod ott is - vagy legyen bárhol, rosszat csinál majd. -
Tudom – és ez fáj –
mert panaszra nem áll szájad, annak „forrása kiszáradt,
...s a durva parancs”, hogy belőled száll
és általad -
...mindenkit leigáz majd. Ott is, a pokolban...
mint itt „rendbe fogva – törvénybe fogva” -
„Míg lehet, éljünk hát” és örüljünk a mának,
mert hisz' - elég hosszú nem lehet időnk,
minden percre nem juthat felemelő
esemény,
nem jut történés sem, „sem beálló – sem mozzanatos,
nem ismétlődő s ismétlődhető”...
csak csináljuk dolgainkat és veled!
Parancsodra a sok gyalog-okoskodást,
a sok „fontosat”,
s nyilván az idáig nem csinálhatót,
közben szád halálig
letörölhetetlen mosolyával ott,
miként az még gúnynak ható:
hogy
„még teli tüdővel szívja, remegő
orrcimpákkal szippantja, légzi, issza,
amiért, lelkes Don Quijote, forró
éveiben villogva küszködött”:
„a végtelenség leányhaj illatát”.
… a rég- a múlt,
már igaz sem volt, bár...
itt csupán megjegyzésként:
gyermekként egyazon mesternél tanult
s a köntöst is közösen cserélték...
Most muzsikáddal itt s néhány barát,
ki annak mondva – aljasodik lassan,
- botló elfele léptein csak az időd! -
Hát- döngjön a föld, a magyar,
járjuk a magyarost,
jó társak, már illőn...
És most: (ami lett)
kopogás, éhszomj, külön út,
a szabad akarat csapása...
Megint magam -
minden előtt,
szélektől szélekig - többnyire szélen -
...én nem akartam,
nincs mit köszönnöm,
a parancsért, mások jajongtak...
- lebegés helyett botlani megyek
s az arcokon öröm...
- nem értem -
...így is érted – nem értem -- (szőke)
2015. 10. 16.