RE - FLEXI - OK

Kitüntető figyelem?


Filozófiám... mondjuk: leírom, mit gondolok.
Orbánék túllépték a mértéket... olyan jogászi politikával bírnak, hogy a köznéppel együtt-beszélnek, de a nép a sorok között olvasni nem tud (ahhoz kellene valami jogászi ismeret) – viszont nem is érti, hogy miért mégis az érzet másként. A valóság, mit egy adott témában vélhetünk-  (témáról tudhatunk) és hisszük, mert törvény - ott feketén-fehéren, másként magyarázva mégis, így a megismerése is másként (mindig másként) ad lehetőséget – tehát Orbánéknál soha nem az, ami.
Politikájuk fő veszélye az ellenségkeresés,  - az egyoldalú minőségi szemléletben való megrekedés- ezért azzal a veszéllyel jár, hogy a változások – az emberek számára – váratlanul következnek be, gyakorlati tevékenységükben nem tudnak ezekkel számolni. Szófosó politikusai a hatalomnak- csak beszélnek és beszélnek (kirakatot fényeznek, kitüntettetik magukat semmiért) – és- mint tudjuk sok beszédnek, sok az alja!
Demokrácia leépítve, egy személyi-kultusz felé hajló társadalmi formációban, kényszerekkel irányított néppel, Európai közösség gyalázása mellett (mely szerint ott vannak az ellenségek), mégis a kitüntető érdem az ENSZ-től Orbánnak! Hülye egy világban élünk! Doházásellenes Magyarország- ahol a Vezér mutyik sorával kényszerít...
„Az ENSZ WHO nevű egészségügyi világszervezetének díját kapta meg Orbán miniszterelnök. Főleg a nyilvános helyen történő dohányzást korlátozó törvény miatt kapta, de ha elolvassuk a WHO indokolását a jelölésre, akár a trafiktörvényt is bele lehet érteni az utolsó mondatba. Eszerint ugyanis "Ezen felül az utóbbi másfél évben erőteljesen támogatta a dohánytermékek adójának emelését, csakúgy, mint a dohánytermékek árusításának és nagykereskedelmének szabályozását, valamint a dobozokon elhelyezett elrettentő ábrák bevezetését."
Ez egy ilyen nap, amikor minden sikerül, gratulálunk. Ha már a trafikmutyiért is lehet díjat kapni, akkor a lehetőségek tárháza kifogyhatatlan. Már várom, hogy Brüsszel kitüntesse a rezsicsökkentésért (!) - bár az jelenleg (ott) jobban "bűzlik", mint a cigarettafüst az ENSZ-ben. Már minden lehet, talán Nobel-díj is, merthogy az ellenségkereséssel (rögeszmésen) békét teremt... ezen kívül sem- nem szeretek piruló embereket látni (Orbánnál biztos- nem is láthatok, hiszen jó vastag a bőr!) – meg aztán van határa (vagy lehetne csupán?) a jó ízlésnek is!
Hiába no- Orbánnál az alázat az élet iránt- méltóság az alkotásban – ha kimond valamit vállalja (másnapig legalábbis) – szükségszerűségében a mélylélektani pillanat hívja életre a megjelenítés formáját, ami már-már rítus... mert ő az ember- és az embert visszaadja magából az életnek... kegyelmi ajándék antikegyelmiként felénk, valaminek a bizonyítására... világa benne, mint olyan lyukas kalap!
Valahogy a jó kihullik belőle, de mint semmi (lényeggel nem bíró) a valami mellett (egyenértékű párjaként) már nem pusztán a jó hiányaként mutatható ki... de az élethez vezető út orbáni módja is – a rossz átszellemülésével a valami által nyer értelmet, mint öncél (náluk) – csakhogy ehhez már süketnek és vaknak kell lenni! Sokaknak e mondat megértése is nehéz – így hát szüntelen megyünk és soha nem tudhatjuk hová érkezünk. A politika sivársága a szívben lakatlanná tesz, ha elismernék – hogy másként gondolkodnak, az- az érték relativitása, a végzet lenne maga. Misztikummal és szerencsével a nem-tudás és a képesség-nélküliség hozta nem-cselekvés, ha erőt mutat tévelygése- a világ (is) őrültnek mondja majd. Ha még kérkedik is és „kiválóságával” büszkélkedik is – felőle ugyan mit gondoljak? - miféle ember lehet? A szerzés és az adakozás egyensúlytalanságában üressége csak misztikummal oldható fel.
Orbánnak erre kell a vallás (a hit), hogy ápolhassa jó hírét saját hírnevét óvva! Szerencsejátékos benne, de a mi hasznunkra nem szolgál (eltekintve néhány „kéz-csókos” vénasszonytól!) - pénzszerzés játék-öröme, amiben torzul a haszonról és a veszteségről kialakult fogalma.
Kalandor is, mert „félázsiai” voltában csak a birtoklásvágya fejlődött ki, viselkedése a korlátlan lehetőségek irányába tolja, de az eseményeket, hogy dolgain határt nem szab- cselekedeteit kontrollálni sem tudja. Hülyeség sulykolva... Brüsszel, mint ellenség  (!) – e képpel e-képpen felruházva fordított fegyverként sül majd el (mint a kiosztott kokik). Külföldi erő és érdek nem összeegyeztethetetlen- mert oda tartozunk... miénk (a ránk is kötelező törvényeivel együtt is). Ha van pofája a hatalomnak markát tartani ott – az egyenlőség nevében – akkor legyen pofája végrehajtani az előírásokat is. A kritikát el kell fogadni... Orbán nem mindenható! A közös tányérba ne szarjon, mert ő eszi meg (vele fogják megetetni az eredményt). Vagy a nép háta mögé bújik megint, hogy „védi”?
Kedves Orbán! Miniszterelnököm! (Úristen! - le-tudtam írni.)
Nem az a hibád, hogy magad mellé gyűjtöd az embereket, hanem az, hogy nem tudod elkerülni azt, hogy ne gyűljenek köréd. Miért nyűgözöd így le őket, ha az eredmény összeférhetetlen a saját lelki békéddel (is)? Ha mindez már benned is felmerült, de nem teszel ellene, akkor többé nem létezik már számodra megfogadandó jó tanács! Egyik társad (a hatalomban) sem adhat megoldást (nélküled). Ez nálatok már íratlan szabály! Így hát hogyan is lennétek képesek rajtunk segíteni, ha már egymáson sem- csak mutyikkal... előbb-utóbb bukásod jön el – csak idő kérdése... még gőgösen ragyog tekinteted! Nyerhetsz – ne feledd azonban – hogy ehhez nem másokat, hanem önmagad kell legyőznöd. Az ellenség benned van! Ne másokban keresd, de ez már pszichiátriai eset, honnan kaphatsz még segítséget!
A nép, felfogásában még a látszatot kergeti, s az alapján próbál ítélkezni, ez az oka annak, hogy az igazságot nem lelik meg! Szolgál (!) - de mint szolga, így szolgain is- hogy ki- kire támad és mikor ( ki barát, ki ellen-)? - annak titkát mégis tudja, hogy - aki bátor mégsem bánthatja (ne merje) és az erős se merészeljen támadni... ha azonban így sem akarnak ellenedre tenni, az még mindig nem azt jelenti, hogy tiszta szívükből szeretnek, s szívesen vannak segítségedre, mert képessége és tehetsége teljében van... ti pedig kevélyek, hevesek, dölyfösek, hogy meddig így és az idő, mint tényező- benne majd a ráébredés mit ad, az eldől az adott pillanatban. Cselekedeteink csak átmeneti jellegűek, álmodunk még- a lét „meseszerű”-képeiről, spontánul sodródunk olyan történésekbe, melyek a szokványostól eltérő gondolkodás logikáját követi, mert a félelem és a megbánások keveredésével- reményeink és vágyaink e létben „mese”-illúzióin tartja álom jellegét. Még! Meddig is?

Szép káromlással koszorúzott a jelen,
hol a gyermek is felnő kínra-
némán- konokon egy darab múlttal ölelten,
hol nincs már gyerekkor
                       csak meggyötört ember,
mert nem lelhet magára -
                       csak eleven- holtan.
Ha könnyezek, nem vigaszért esengek...
már nem- szívem már nem tud lángra kapni -
csak nyöszörg' ott, csak füstölög aszottan,
mégis, így is- meztelen rohanok versenyt a veszéllyel,
hogy e kor megcsúfolt- ott vagyok én és a remény,
                       mert semmi sincs a helyén, érzem -
hogy a rémülettől bár gyomrom remeg,
                       látom az embert,
látom a szegény ripacsokat -
másult-kellékeivel a bárgyú szerepet!
Bizalmat, hűséget ott mutatni, hol minden befejezett?
Kemény lett a világ, kegyetlen és szemérmetlen,
melyben  „az egymás ellen sodróan törekvő ágaskodás”
                       hozhat még oldódó enyheséget?–(szőke)

2013.10.08.

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat