Kedves verskedvelők!
...a forma fokozatosan háttérbe került. Lett, ami lett – olyan verses-próza... amolyan „szabadvers”.
Emlékezet-serkentő funkcióját így is megtartotta. Semmi nem pótolhatatlan és semmi szépítő funkció... „világot láttam”, kicsinyt provokatív módon, hogy a térhódítás megmaradjon a kontraszt mutatkozik „hibaként”! A „képzettársításos” hatáslehetőség mint ismerhető ismeretlenség, a tartalomhoz ad érvet, ha felismerhető még a képzelet fellazításában... bár a forma így is „költői”, ám napjaink íze- sója a tények érdekszövege alapján lett hagyománysértő – ellentmondása, hogy jóllehet költemény, mégsincsen versformája... (?!)
Nem vagyok egy Ady, hogy ritmus-gócain trillázva, fel-feltörő fájdalmat sugalljak. De nem vagyok Babits sem, hogy zaklatottan és gyötrődve a jambusok közé anapesztusokat iktassak... ám Weörös sem, nem pengetem a rövid szótagokat, időmérték-eszközeivel a hajnalok mámorában.
De vagyok egy ember, aki érez: örömet, fájdalmat, vágyat... aki, mint fordított eset az ismeretlenségből (csak úgy) felbukkanva megfosztja a formákat és csak provokál, holott a szeretet még nem veszett ki belőle sem, ám nem szereti a zsongítóan bódult tudatállapotokat... (!)
Az én ramazúrim...
Új út? - talán...
ilyen is lehet, meg másféle is.
Mámor és gyűlölet - lám!
lélekhez innét lett emberibb
...és túl égi-jelét sem féli.
Félelmetes a vakság,
bár látó én sem itt -
Vénség-panaszával, mégis a láz,
mi- gőzöl, duzzog s égre telik.
Néha, aki szitkot sziszeg rád
s előad egy-egy verset – így...
A lét izzó gőgje szent őrülete már,
olykor vadharaggá... ha tüzével égetik -
hát ennyi! - röviden egy világ,
hogy „gyöngéd és eltökélt” - eddig így! – (szőke)
a www.pyrrhus.hupont.hu honlapon fölülről a második: Önarckép
2015. 01. 27.