RE - FLEXI - OK

"Ágyúval verébre?!"

mszp...

Innentől szándékos a kis betű.

– „Most ott tartunk, hogy az MSZP és az Együtt szövetségét kell életre lehelni és kooperatívabbá tenni, mint ahogy eddig volt és utána jön majd egy következő szakasz, amikor meglátjuk, hogy az összes többi szereplő az ellenzéki oldalon mit teljesített és annak a teljesítménynek az ismeretében kell eldönteni, hogy mi lesz a végső konfiguráció – fogalmazott Földes György. Szerinte Gyurcsány Ferenc és a DK bevonása az ellenzéki együttműködésbe pillanatnyilag nem időszerű.”
De beteg! A szó ismét arra a távolságira, határozatlanságra, bizonytalanságra utal, arra a mindig jelenlévő és mindig messzinek ható valamire, ami jellemző az mszp-re. Szánalmasak! Olyan balos balsejtelemként, ha odaképzelünk egy olyan helyzetet, amely rendszerint inkább érzékenységet vált ki- vagy egy lemondó passzivitással eredményez valamit (mindegy mit) - csak gyengeséget mutat elidegenítéssel, politikai elképzelésük „szabadságharcában” lélektani és morális összeolvadásban sunyin lapul meg az „új” entitás...
Életemben sem hittem volna, hogy a szocialisták ellen drukkolok – igen! Mesterházy ezt hozta ki belőlem... csak hatalmat ne kapjon ez a hiú semmi ember! Hétköznapias értéke mindössze (ami minden) – mert egy olyan korban tud fennmaradni, sőt gazdagodni, amely még a legalapvetőbb megnyilatkozásokat is széttöréssel fenyegeti... a lét- sunyiságát példázza! Az egyéni önzés mindenekfelett, egyetemes értéke nincs...a belőle áradó erkölcs nem időszerű, avult voltában, immár  nem egyenrangú társ... olyan önmagának való- valók mind.
Gyurcsány ne keressen velük kapcsolatot, mert együtt bukik Mesterházyval és az mszp-vel - ahonnét már a legértelmesebb elmék kiszorultak... két lelkűek és kétarcúak pártja lett az mszp (nagyon kevés kivétellel)! Haraggal van a hozzá közeledőkkel szemben, alig várja, hogy víz alá nyomja- kiben ellenfelet lát! „Ki áldozna ma egy fillért is ilyen szerencsejátékra.”
Önvédelem volna részükről? - hogy a másik sommás elítélésén át – rajtuk taposva tőrnek felfelé? Ebből együtt-lélegzés nem lesz, csak kapkodják a levegőt- s ily levegőtlen közegben már kiapad a lendület... a szavak egymásutániságaiban nincs érlelés, nincs kerekség – amolyan kirekesztésféle a mozgalomból, viszont igen. Érzés velük, hogy korlátozzák létünket és életkedvünket veszik... múltjuk nincs (annyira megújultak) csak veteránjaikból sugárzik még valami az ellenérvek ingert-keltő- hangjaival, de nincs idejük az elérzékenyülésre – viszont van önsajnálat, ám túlságosan is földön-járó érvekkel ecsetelt igazukban... kosarat kapnak! Mesterházy szerepe házi és nem mesterségbéli (vagy csak az?) - az elutasításban zord és hűvös a békülésre és nyálas az összeborulásra – nagy-száj még nem tudás, bár nála ennek révén a tekintély, afféle véletlen öntudatlanság érzetével csillan csak meg. Énjéből a törvény hűlő és porló, de önfényezésből jeles (mint Orbánnál – vele egy!) - az mszp egy-közösségért vállaló sorsot nem hordoz – az erők értelmetlen összecsapását viszont igen – hitelességük veszett. Csak mert egy kórussá fonódtak össze egy más párttal még nem tett a minőségi-ugrás felé semmit az asztalra (Bajnai mosdatja, mint szerecsent) – de ez már egy külön tragédia!

…mert a lét átfestett valóján keveredtek a színek, 
      ezért is vesződtet, ki- most fenn-
      figyelmeztetés helyett,
      hogy felismerjem:
csak ágál az érzet, mi gyűri kedvemet…
ahogy ott rám- testálja lényegét egy rémlet,
hogy álarcát cserélte e képpen— (szőke)

2013.11.09.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 191
Tegnapi: 813
Heti: 191
Havi: 11 004
Össz.: 294 807

Látogatottság növelés
Oldal: mszp...
RE - FLEXI - OK - © 2008 - 2017 - reflexiok.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: bolondjatek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »