RE - FLEXI - OK

"Ágyúval verébre?!"

„Angyalok” harca...

„...a DK várhatóan a "szélsőségesen liberális javaslatokkal" előálló, magát a kormány legkritikusabb ellenzőjeként megjelenő pártelnök személyére építi majd önálló kampányát...
Juhász Attila szerint így az MSZP és az Együtt-PM számára kockázatot jelenthet a DK önálló indulása, ezért nem is zárható ki az ellenzéki együttműködés tárgyalásainak újranyitása, sőt akár az utolsó pillanatokban is számíthatunk kölcsönös visszaléptetésekre az egyéni kerületekben.”
Lám! - az mszp már megint érdekből adja „feledhetetlen indításait”! Már egyezkedni is kész! Mint az időjárás, beborul, kiderül... azután a farkasok vérszomjas harca a hatalomért (?) - amibe a népet is belekeverik!
Gyurcsány, mint kockázat (!) - ezek sem fognak meghülyülni. Vagy némi öncsalással (még) segített-belenyugvása a változhatatlanba. Mert győzelem nem lesz, de a parlamentbe jutás is inog? Számszerűleg bizonyosan! A formabontások robbanásain s az új valóság konstrukciói idején, már szinte túlságosan is logikusnak, áttekinthetőnek, egyértelműnek tetszhetnék Gyurcsány „befogadása”... de bíráló hévvel- mégis félrévületben még utat nyitó valóságaiban a képzelet, a vágy, az emlékezés köznapi sivársága itt és így, mely a szavak giccses kulisszájává lett!
Mit hihetnék el ezek után?
Kusza szavak érthetetlen agy-hányadéka trágyadombján kukorékolnak az mszp-s önjelöltek, átformálódást mutatva kirakatilag, de hogy ki a népszerű (a legszebb), a legnagyobb- igénnyel bíró: az maradt. Az igazság, útközén lapul- „rendjében” most- másoktól énekli el a szeletet! Mint mindig is!
Elvek nincsenek, továbbra sincsenek... félelem a tülekedni-nem- tudókban éled, hol lemondással és nem törtetéssel zengik az összefogást! Az mszp köpönyege már rongyolódik a sok forgatástól, és még így is ámítja közönségét és önmagát is! A tanulás itt is halálig - „Béke és restség a nagy titok. Mit ér a sok tett és törtetés? Vér lesz abból, szenny és szenvedés...”!
Hányan és hányszor éreztük 2010 óta, hogy- amit csinált az mszp az semmi – tétlenség és elhúzódás, mint cselekvés (?) - hm... így lesz pusztulás, pusztulásunk- galád kezek által irányított, benne- erkölcsiekben felelősséget nem vállalók által – és így a keveselt-időben, a fogyó vagyon mellett rájöhetünk, hogy e világ már soha nem lesz a miénk!
Minden hazug és hazugságban nincs ihlet, nincs remény – van félelem, panasz és a kifosztottság élő-eleven voltában dráma... ezen változtatni a jelen baloldala képtelen, és csak ostobaságának köszönhető, hogy élettagadó-érzést váltott ki sokakból: megváltoztathatatlanság érzését és a belenyugvás szükségét szuggerálva. Tenni kell, de nincs Vezér, nincs egy karizmatikus egyéniség, ki- a tétova értetlenséget, a céltalanság érzetet feloldaná... viszont sok van az olyanokból, akik tévelygésekkel szaporítja hibáit „fájdalmas műremekké”!


Ó! - mily lazán
művelik a struccpolitikát,
hogy legyek, ami látszatvilág...
bár lélekben is
                    tatárdúlás immár-
rejtve így a bizonyosság,
ahol hekkelve a hőkölés ál...
s áll javára teljességében már
kizárólagos voltán
önérdek és kapkodás:
szégyenre lótás-futás
                    módra rang- ám-
a csatasorból egy mosollyal
                    fölébe száll
magának a szélrózsa-szabadság,
és érzetre mondja illemszabályát--(szőke)

2013.12.13.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 149
Tegnapi: 923
Heti: 149
Havi: 11 349
Össz.: 280 220

Látogatottság növelés
Oldal: "Angyalok" harca...
RE - FLEXI - OK - © 2008 - 2017 - reflexiok.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: bolondjatek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »